HAZA RÉGIÓ Most már a Lidl üzletláncon múlik a döntés

Most már a Lidl üzletláncon múlik a döntés

1077
hirdetés

A vállalkozók tiltakoznak, a gútaiak pedig üdvözlik

ldA vállalkozók tiltakoznak, a gútaiak pedig üdvözlik Évek óta folyik a tárgyalás a gútai képviselő-testület és a Lidl áruházlánc között. A Lidl képviselői szeretnének Gútán üzletet nyitni, ám a város által felkínált területeket nem találták megfelelőnek. A cég ragaszkodott ahhoz, hogy a belvárosban kapjon helyet, konkrétan a felső gőzmalom és közvetlen környezete érdekelte őket. Még arra is ajánlatot tettek, hogy a korábbi Kommunális Üzemek igazgatósági épületét megvásárolják. Ez további problémát jelenthet a városnak, hiszen a tulajdonában levő épültben magánvállalkozói irodák, közszolgálati tevékenységet folytató vállalkozások (köztük a városi tévé és az azt üzemeltető kábeltévé-szolgáltató, fényképészműterem és fodrászat) működik.

A gútai képviselőtestület az első körben használati értéke alapján hirdette meg az irodaépület eladását, erre az ajánlatra azonban nem akadt vevő. A legutóbbi testületi ülésen ezért az eladási ajánlatot 800 ezer euróra módosították, ami az ingó és ingatlan vagyon közös becsült értéke. Most már a Lidl vezetőségén a sor, hogy döntsön, ilyen áronmegvásárolja-e az épületet és a hozzá tartozó területeket. Ha igen, elkezdődik a bontás, az ott tevékenykedő vállalkozóknak pedig  mielőbb más bérleményeket kell keresniük. A városi hivatal elképzelése szerint a Palkovich utcai II. Rákóczi Ferenc Alapiskola korábbi tanítói lakásait újítanák fel, ahol patinás környezetben bérelhetnének irodai, vagy szolgáltatási helyiséget a lebontásra ítélt korábbi helyett. Több magánvállalkozó petíciót is kezdeményezett a Lidl gútai építése ellen, amely kisértetiesen hasonlított a Tesco gútai letelepedése elleni petíciós kampányhoz. Érdekes, hogy azóta is működnek a kiskereskedések, s minden bizonnyal a Lidl sem változtat a helyzeten. Viszont jogosan félnek az ott lakók, a hajnali árufeltöltés, áruszállítás zajától, amelyet nem lehet egykönnyen orvosolni hangszigetelő fal építésével. Ráadásul több lakóház ablaka is a leendő áruházra nézne, s ha ott falat építenének, a háztulajdonosok sem fogadnák szívesen az eddigi zöldövezeti területről a betonfalnézésre történő váltást. Ezen csak az segíthetne, ha a cég meg tudna egyezni a valamikori gőzmalom jelenlegi tulajdonosával, és így újabb területhez jutna.

hirdetés

DUNATÁJ HETILAP 42/2016

foto: illusztráció, wikipedia

hirdetés