HAZA DUNATÁJ Egykor élénk kereskedelem folyt a Dunán

Egykor élénk kereskedelem folyt a Dunán

1249
hirdetés

Ma már csak emlék

Obrázok1Sajnos sok más egyéb mellett a dunai hajóforgalom, a vízi áruszállítás is elsorvadt az utóbbi évtizedekben, pedig egykor, Jókai aranyemberének idején éppen a kereskedelem és a vízi áruszállítás virágoztatta fel Komáromot. De időben és térben nem is kell annyira visszamennünk, hiszen még a tizenkilencedik század derekán is igen élénk gabona- és fakereskedelem zajlott a Dunán. Levéltári adatok bizonyítják, hogy egykor a Liptóból a Vágon tutajok formájában leúsztatott fa Magyarország-szerte keresett cikk volt. Például 1791-ből nem kevesebb, mint hatvan komáromi fakereskedő neve maradt fenn. A többnyire rác, azaz görökkeleti vallású, kisebbségben pedig keresztény fakereskedő a történelmi Magyarországon túl élénk kereskedelmi kapcsolatban állt többek között a Balkánnal és Törökországgal is.

Már az előbbiekből is nyilvánvaló, hogy jövedelmező fakereskedelmét a város vízi útjainak köszönhette. A tutajosok által a hegyvidékről leúsztatott faanyagot a komáromi fakereskedők megvásárolták és jórészt helyben feldolgozták, majd megrendelőiknek továbbszállították. A busás hasznot hozó üzletek azonban rendszerint Komáromban köttettek, ide voltak kénytelenek utazni a megrendelésekkel megbízott ügynökök, a pesti köznép, de az Al-Dunáról a szerb és bolgár kereskedők is. Természetesen a gabonakereskedelem is nagy arányokat öltött Komáromban. Az itt megtelepedett élelmes rác kereskedők, akik jelentős üzleti tőkével rendelkeztek az Alföldön és a Bánátban felvásárolt búzát Komáromban raktározták el és innen szállították el feljebb a Dunán. Erre azért volt Komárom különösen alkalmas, mert a folyó mederviszonyai folytán a lovakkal vontatott dereglyéket itt át kellett terhelni. A lóvontatás és a dereglyeépítés is sok embernek adott biztos megélhetést. Az előbbiekhez tartoztak a szekeresgazdák, az utóbbiakhoz pedig a komáromi hajóácsok, a superok. Az is említést érdemel, hogy a történelmi Magyarországon éppen Komáromban alakult meg 1807-ben az első hajóbiztosító társaság, amely aztán 1854-ben feloszlott, mivel a szabadságharc után a gabonakereskedők nagy része elköltözött a városból.

hirdetés

Németh István

DUNATÁH HETILAP 34/2016

hirdetés