HAZA RÉGIÓ Tanévzáró a Selye János Gimnáziumban

Tanévzáró a Selye János Gimnáziumban

1297
hirdetés

IMG_9928Idén rendhagyó módon az iskolaudvar helyett a helyi városi művelődési központban tartotta ünnepélyes tanévzáróját a Selye János Gimnázium tanári kara és 573 tanulója. A helyszínváltoztatást az indokolta, hogy már elkezdődött a sportpálya és az udvar felújítása; diákjainkat szeptemberben egy XXI. századi igényeknek megfelelő, modern, műfüves sportpálya várja.

Az ünnepséget József Attila A Dunánál c. versével Török Máté (III. C) nyitotta meg, majd Fehér Dalma (III. C) énekelt, őt kísérte hegedűn Nagy Csomor István (I. C).

hirdetés

Megtisztelték iskolánkat vendégeink: Dr. Bastrnák Tibor úr, régiónk parlamenti képviselője, Stubendek László úr, Komárom város polgármestere, Szabó Árpád mérnök úr, a Király Püspök Alapítvány kuratóriumának tagja, Ipóth Szilárd doktor úr, aki iskolánk nyugalmazott igazgatójának, a Király Püspök Alapítvány elnökének, az Ipóth-díj létrehozójának fiaként képviselte édesapját, Dr. Ipóth Barnabást, Dobai Tibor mérnök úr, a Jókai Színház gazdasági igazgatója és a szülői munkaközösség elnöke, Tárnok Magda.

A tanévzáró legfontosabb pillanata a mögöttünk hagyott iskolai év értékelése. Minden tanév végén értékeljük a IMG_9844tanulmányi eredményeket, a versenyeken elért helyezéseket, a magaviseletet és a hiányzást. Az elért eredményekért különböző szervezetek, szponzorok, díjalapítók jutalmaiban részesülnek legszorgalmasabb, legtehetségesebb diákjaink. Nagy örömünkre minden évben számtalan díjat tudunk kiosztani, és még nagyobb örömünkre nagyon sok kiváló tanulója van iskolánknak. A közel 100 díjazott érdemeit, elért sikereit, országos és nemzetközi szintű eredményeit, iskolánk ez évi oktató-nevelő munkájáról szóló beszámolókat gimnáziumunk évkönyve tartalmazza.

Az osztályfőnökök javaslatai és az igazgató úr döntése alapján igazgatói dicséretben részesülnek azon diákok, akik kitűnő tanulmányi előmenetelük mellett kerületi, országos, ill. nemzetközi szinten is kimagasló eredményeket értek el és példásan képviselték iskolánkat a különböző tantárgyi versenyeken. Idén közel tanulónk részesül igazgatói dicséretben, akiknek Andruskó Imre igazgató úr gratulált és adta át az okleveleket. Kitüntetett tanulók:

Gulyás Gábor Zsombor (I.N), Klepáček László (I.N), Kovarčík Beáta (I.N), Gerencséri Barbara (I.N), Fiala Tímea (I.N), Horváth Liza Napsugár (I.N), Csaplár Viktor (II. N), Simonics Bence (II. N), Vörös Áron (II. N), Keresztes Levente (II.N), Bangha Roland (II. N), Tóth Borbála (III. N), Vontszemű Bettina (III. N), Borvák Annamária (III.N), Vitálos Ágnes (III.N), Pint Lilla (III.N), Kovarčík Sára (IV.N), Gyurenka Ádám (IV.N), Jánosdeák Márk (IV.N), Pinke Andrea (IV.N), Bukor Benedek (V.N), Nagy Natália (V.N), Leszkó Dárius (V.N), Szeder Enikő (V.N), Klučka Vivien (I.A), Markó Anna Erzsébet (I.A), Molnár Mátyás (I.A), Pinke Jakab Zoltán (I.A), Pongrácz Emma (I.B), Hanko Barbara (I.B), Záborský János (I.B), Bagócsi Lilla (I.C), Vida Gergely (I.C), Csóka Dávid (I.D), Fazekas Anna (I.D), Horváth Mónika (I.D), Édes Lili (II.A), Czibor Dóra (II.A), Pszota Máté (II.A), Bánki Bence (II.A), Šiška Dávid (II.A), Rancsó Dorottya (II.A), Macejko Dávid (II.A), Fährer Szilvia (II.A), Kulcsár Bence (II.A), Tóth Tímea (II.A), Bartalos Angelika (II.B), Bában Laura (II.C), Pampiszli Erika (II.C), Kecskés Melinda (II.C), Takács Bernadett (II.C), Molnár Ernő (II. D), Balla Dávid (II.D), Fodor Kata (III.A), Csenger Géza (III.A), Tarics Árpád (III.A), Nagy Bence (III.A), Adruskó Krisztina (III.A), Andruskó Zoltán (III.A), Elek Máté (III.A), Bozsaky Gábor (III.B), Fehér Dalma (III.C), Sági Judit (III.C), Sánta Norbert (III.C), Adouki Flóra Anna (III.C), Elek Fanni Mária (III. D), Glofák Viktória (III.D).

Két nagyszerű sportolónkat is a színpadra szólítottuk: Koczkás Dávidot (I. A), a kajak-kenu sportág ígéretes komáromi tehetségét és Glofák Viktóriát (III. B), aki a teremkerékpározás európa- és világbajnokságának résztvevője, sőt érmese.

Iskolánk volt igazgatója, dr. Ipóth Barnabás nyugdíjba vonulása után létrehozta a róla elnevezett díjat. Célja évről évre motiválni, ill. év végén megjutalmazni azokat a diákokat, akik a kötelező iskolai tudásanyag mellett szorgalmukkal, tehetségükkel a különböző tantárgyi versenyeken, a matematikolimpián, a fizikaolimpián, a Pitagoriász matematikaversenyen és a magyar nyelvi versenyeken öregbítették iskolánk hírnevét. Az okleveleket Ipóth Szilárd doktor úr és iskolánk fizika-informatika szakos tanárnője, Hevesi Anikó adták át. Az idei díjazottak: Bukovszky Gergely (IV. A), Kálosi Zsófia (IV. A) Csenger Géza (III. A), Elek Máté (III. A), Édes Lili (II. A), Pszota Máté (II. A), Czibor Dóra (II. A), Bánki Bence (II. A), Bukor Benedek (V. N), Markó Anna Erzsébet (I. A), Molnár Mátyás (I. A), Klučka Vivien (I. A), Jánosdeák Márk (IV. N), Pinke Andrea (IV. N) Vitálos Ágnes (III. N), Borvák Annamária (III. N), Csaplár Viktor (II. N), Vörös Áron (II. N) Simonics Bence (II. N), Keresztes Levente (II. N), Gulyás Gábor Zsombor (I. N), Klepáček László (I. N).

A Cornides-ösztöndíjat Dr. Kalácska József tanár úr adta át Dr. Cornides István özvegyének megbízásából. Az idei díjazott Bukovszky Gergely (IV. A) lett.

A Jókai Egyesület szorosan együttműködik iskolánkkal, immár hagyományossá vált az évente meghirdetett Jókai-pályázat, mely az irodalmat kedvelő, szépírói tehetségű diákjainknak nyújt megmérettetési lehetőséget. A 2015/16-os tanévre meghirdetett pályázat címe a követekező volt: Sárga rózsa, Jóki Mór utolsó regénye. A bírálóbizottság döntése: 1. helyezett Sándor Karina (III. D), 2. helyezett Adouki Flóra Anna (III. C) és a 3. helyezett Kiss Réka (III. D) tanulók lettek. A díjakat a Jókai Egyesület nevében PaedDr. Farkas Adrianna tanárnő adta át.

Iskolánk volt diákja, Dobai Tibor úr, a Jókai Színház gazdasági igazgatója magánszemélyként jutalmazott meg egy, a humán területen kimagasló eredményt elért diákunkat. Jutalomban részesült Bartalos Angelika (II. B), a németolimpia kerületi 1., országos 3. helyezettje.

Mivel a diákszínjátszók seregszemléje, a Jókai Napok évkönyvünk lapzártája után zajlik, sajnos, a Gimisz diákszínpad eredményei rendre kimaradnak belőle. Ezért a tanévzárón gratulált az igazgató úr az idei Jókai Napokon versenyző Gimisz diákszínpad tagjainak – Sági Juditnak, Adouki Flórának, Győri Bernadettnek, Török Máténak, Szebellai Dánielnek, Nagy Zsoltnak, Cseh Lajosnak, Dombi Gergelynek és Jankulár Tamásnak – az elnyert Nívódíjhoz, melyet az Ölvecky András rendezte Moliere: A mizantróp c. darab elődásáért kaptak. A legjobb férfi alakítás díjával Török Mátét (III.C) jutalmazták. Szebellai Dániel (III.D) pedig a zsűri különdíját kapta színészi alakításért. Boros Anna színművész egy kis meglepetéssel készült: a gratulációk mellé a művésznőtől egy nagyon finom tortát is kapnak színjátszóink. Bastrnák Tibor különdíját Török Máté vehette át.

Olláry Viktor mérnök úr Šiška Dávidot (II.A), a spanyol nyelvi olimpia országos 3. helyezettjét jutalmazta egy ajándékkosárral.

Komárom polgármestere idén is elismerésben részesítette legjobb diákjainkat. 15 kitűnő tanuló vehetett részt a polgármesteri fogadáson, s mivel akkor nem tudott mindenki jelen lenni, így pár elismerő oklevelet most adott át Stubendek László polgármester úr. Polgármesteri elismerésben részesült diákjaink: Bangha Roland (II.N), Csaplár Viktor (II.N), Pinke Andrea (IV. N), Bukor Benedek (V. N), Balla Dávid (II.D), Bartalos Angelika (II.B), Šiška Dávid (II.A), Bánki Bence (II.A), Édes Lili (II.A), Szebellai Dániel (III.D), Csenger Géza (III.A), Gergely Lajos, (IV. D), Dóczé Bálint Jonatán (IV. A), Bukovsky Gergely (IV.A) és Kálosi Zsófia (IV. A). 

A megyei elnöki fogadáson három diákunk kapott megyei elismerést a tantárgyi versenyeken elért eredményükért. Ebben az évben Gergely Lajos (IV.D) – a biológiaolimpián nyújtott teljesítményéért –, Kanozsay Máté (IV.A) – aki a Romániában megrendezett Kempo világbajnokság aranyérmese volt –, a 2014/15-ös tanévben érettségizett Bugár Dávid – aki országos 2.-ként a szlovák válogatott tagja volt és a 46. nemzetközi fizikaolimpián az indiai Mumbaiban olimpiai bronzérmes lett – részesültek megyei kitüntetésben.

Kiosztottuk a Pro Patria Díjat is. Az egyik díjazott Kálosi Zsófia (IV.A), a másik pedig Bukovsky Gergely (IV.A) lettek.

Kálosi Zsófia egyéb sikerei mellett kétszer volt a Tompa Mihály Szavalóverseny országos győztese, az Implom Helyesírási Verseny országos 1., 2. helyezettje, idén pedig a győri Kazinczy-verseny Kárpát-medencei fordulójának abszolút győztese, Kazinczy-érmes lett. Bukovsky Gergely a fizikaolimpia A kategóriája megyei versenyének 1. helyezettje, a verseny győztese; az országos döntő eredményes megoldója; a matematikaolimpia A kategóriája kerületi versenyének 6. helyezettje, eredményes megoldó; az országos döntő eredményes megoldója, és az olimpiai válogatóverseny résztvevője volt. A díjakat Andruskó Imre igazgató úr, a Király Püspök Alapítvány ösztöndíjait pedig Szabó Árpád mérnök úr, az Alapítvány kuratóriumának tagja adták át.

A Selye János Gimnázium által adományozható legmagasabb kitüntetés a Selye János-díj. Azon diákunkat részesítjük ebben az elismerésben, aki iskolánkat, sőt Szlovákiát is nemzetközi szinten képviselte valamely tantárgyi versenyen, és kitűnő eredményével öregbítette alma materünk hírnevét. A 2015/16-os tanév Selye-díjasa Gergely Lajos (IV. D) lett. Számtalan sikerei közül csak kettőt emeltünk ki: a Tudományos Diákkörök 16. Kárpát-medencei konferenciáján az orvostudomány-géntechnológiai szekció nagydíjasa lett. Idén a biológiaolimpián országos 4. helyezést ért el, így a szlovák válogatott tagjaként a nemzetközi biológiaolimpián Vietnamban képviseli majd iskolánkat. A díjat gimnáziumunk igazgatója, Andruskó Imre és Szabó Árpád mérnök úr adták át.

Ezután következett a „legédesebb” díjak átadása: egy-egy tortával jutalmaztuk a legjobb tanulmányi átlagot és a legkevesebb hiányzást elért osztályokat – Kollár Zoltán magánvállalkozó és iskolánk volt diákja, Narancsik Sándor jóvoltából. 1,24-es átlaggal zárta a tanévet a II. N osztály. Az osztályfőnöknek, Horváth Fél Szilvia tanárnőnek Fonód Tibor helyettes úr gratulált. A hiányzási versenyt – 35,83 óra/fő – a II. A osztály nyerte meg. A tortát Édes Erzsébet helyettes asszony adta át az osztályfőnöknek, Bukor Emőkének.

A diákok nagy örömére két szerencsetortát is kisorsoltunk. Fortuna istenasszonya a III. N-nek és az I. B-nek kedvezett.

A kéthavi gondtalan vakációra Andruskó Imre igazgató úr szavai indították el gimnazistáinkat. Az igazgatói zárszó után felcsendülő Szózat hangjaival véget ért a 2015/16-os tanév ünnepélyes évzárója a Selye János Gimnáziumban.

Spátay Adriana,
a gimnázium tanára

hirdetés