Ha a szerda a tudományosság, akkor a csütörtök a sportok jegyében telt a Komáromi Egyetemi Napok negyedik, egyben utolsó előtti napján. Nyolctól került megrendezésre a teremfoci-bajnokság, azt követte a KEN Open elnevezésű tenisztorna a Sirály kollégium sportpályáján. Fél tíztől zumba várta az érdeklődőket az egyetemi tornateremben, majd ugyanitt tizenegy órától a StreetBall bajnokság került megrendezésre. Tizenegy órakor kezdetét vette az asztalitenisz-bajnokság, majd délután kettőkor a röplabda szerelmesei vehettek részt, illetve szurkolhattak a röplabda-bajnokságon.
Hogy ne csak a sportokról essék szó, idén hagyományosan is megrendezésre került a várlátogatás a komáromi erődrendszerben. A hallgatók egy érdekes körbevezetés keretén belül ismerhették meg Alma Materük székhelyének régmúlt titkait.
Délelőtt tizenegy órától Szontágh Szabolcs tartott előadást a Református Teológiai Karon, „Hogyan maradjunk meg teológusként/lelkészként is emberek” címmel. Előadásában saját életét hozva fel példaként beszélt arról, hogy hogyan is igyekszik összeegyeztetni a lelkészlétet a hétköznapi élettel, s hogy nem szabad megfeledkezni arról, hogy Isten embere is földi ember, akinek korlátai vannak, de törekednie kell az alázatos szolgálatra.
Szontágh Szabolcsot ugyanitt Sasák Attila követte „Van odakinn valaki?” című előadásával. Az előadó azt fejtegette, hogy vajon léteznek-e földön kívüli lények, illetve hogy hol tart ma a tudomány. Leszögezte, még a fejlett technika korában sem tudjuk teljesen megerősíteni, vagy cáfolni földön kívüli értelmes lények létezését.
Délután két órától Urbán Péter workshop-ja következett a Tanárképző Kar épületében. A résztvevők hallhattak a csapatmunka fontosságáról, illetve az ideális tanár-diák viszonyról is szót ejtett, majd egy tényleges csapatmunkával demonstrálta is az elméleti alapokat.
A napot az egyetemi buli zárja a Pince egyetemi klubban.
Leczo Bence