A „szívvel-lélekkel” időszak tanúja
Szinte minden izsai mérkőzésen ott van, pedig néhány évvel ezelőtt, egy fertőzést követően amputálni kellett az egyik lábát, ezért kerekesszékbe kényszerült. Szerencsére ott van a hű barát, az utcabeli szomszéd, Krausz Lajos, aki már kérés nélkül segít az idén 70-éves Pali bácsinak kijutni a házától három kilométerre levő pályára.
Tibor, Halami Vilmos, Kurucz Lóránd, Szentesky János, Gašpar Ján,
Pintér Gyula, Álló sor: Kudlák András, Bircsák István, Menďan Pál,
Tárnok József, Hudec Ján, Varga Pavol, Kurucz István és Uhrin Pavol.
– Gyerekként rongylabdával játszottunk, utcai csapatokat alakítottunk és sok esetben mezítlábas minibajnokságokat is rendeztünk. Ehhez nem kellett pénz, csak szív és lélek. Idővel azután kaptunk egy fűzős bőrlabdát, amely elsősorban fejelésnél okozott kellemetlen fejsérüléseket. De örültünk neki, hiszen egy kicsit felnőttnek is éreztük magunkat, ilyen lasztit rúgtak ugyanis a „nagyok” a pályán. Bármerre is mentünk, ha ilyen labdát vittünk magunkkal, akkor már felnőttnek számítottunk – emlékezik vissza az izsai csapat veteránja, Pali bácsi, majd így folytatta: – Bekerültünk a diákcsapatba, fociztunk ifiként, azután az izsai csapat mezét öltöttük magunkra és bajnoki mérkőzésekre jártunk. Emlékszem, lovaskocsikkal jártunk át Marcelházára, traktor vontatta pótkocsin ülve pedig Naszvadra, vagy ponyvás tetejű teherautók platójára bezsúfolva. Ha jó volt a sorsolás, a közelebbi falukba meg egyszerűen átkerekeztünk… Nevetve meséli, hogy a vendéglátó csapatok érdekében akkoriban az egész falu összefogott, s nem ritkán már az ellenfél megérkezésénél záptojásokkal dobálták meg az ellenfél játékosait. – Akkoriban a falu igyekezett megőrizni minden játékosát. Ezt hiányolom legjobban a jelenlegi izsai csapat vezetőségétől. Egy szűk esztendővel ezelőtt még a tabella élvonalában álltunk, egyetlen ponton múlott, hogy helyettünk az Actív Komárom jutott az 5. ligába. Csak hárman mentek el a csapatból, ám éppen ők voltak a csapat lelkét képező csatárok. Két-három játékos kivételével maradt a régi csapat. Egy csatárral győzni nagyon nehéz. Én nagyon várom Konc és Smolka visszatérését, mert amikor ők játszottak az izsai mezben, más volt a szurkolók hangulata. Kár, hogy nem becsüljük meg eléggé a húzó embereket, a vezetőség nem tud kialakítani, illetve összetartani egy stabil gárdát. Nem csoda, hogy csapatunk a kiesési zónába került – mondja. Pali bácsi arra is felhívta a figyelmet, hogy a régi izsai szurkolók ötven év távlatából is fel tudták sorolni játékosaik előnyeit. – Varga András a csapat gyors és kemény középpályása volt, Szlávik Tibi többszörös járási válogatott is volt, Halami Vilmos biztos kezű hálóőrként tevékenykedett, Kurucz Lóránt centerhalfként, Szentesy János balhátvédként volt ismert. De a mai napig emlékezetes Gašpar Ján mezőnyjátéka, Kurucz István a villámgyors játékos, Tárnok József az izsaiak mindenkori legjobb csatárának játéka. Nevüket a teljesség igénye nélkül említem, de valamennyi játékos egyéniség volt, minden mérkőzésen sokszor önmagukat felülmúlva küzdöttek a győzelemért és természetesen Izsa hírnevéért. Hogy mit várok el a jelenlegi csapattól? Elsősorban azt, hogy sok örömöt szerezzenek kitartó szurkolóiknak. Én bízom abban, hogy a labdarúgás iránti kötődés megmaradt és átöröklődött a legifjabb generációba is, s külön öröm számomra, hogy az unokám is ennek a sportágnak a szerelmese. Bízom abban, hogy a sportvezetés is átérzi azt, hogy mennyire fontos a megfelelő utánpótlásnevelés. Én bízom abban, hogy a tavaszi idényben a régi izsai csapatot láthatjuk a pályán, amely nyárelőig bizonyítja majd, hogy csupán pillanatnyi megingás volt az őszi idény játéka – fejezte be a beszélgetést Menďan Pál.
-boldi-
DUNATÁJ HETILAP 7/2015
