Becses ereklyéim, madártani kiadványok
Németh István felvétele
Könyvtáram féltve őrzött kincsei között a legrégibb keltezésű madártani mű Chrenóczy-Nagy József (1818-1892) akadémiai értekezése: „A madár”, mely 1861-ben látott nyomtatásban napvilágot a Szigler-testvérek komáromi nyomdájában. A 191 oldalas fűzött könyvecske a bejegyzés szerint egykoron megboldogult Tóth Lajosné tulajdona volt. Hozzám Motesíky Árpád verebélyi íróbarátom ajándékaként került.
Tulajdonomban van ennek a könyvnek egy bővített második kiadása a szerző arcképével és életrajzával. A Nyitra-vármegyei Orvos-gyógyszerész és Természettudományi Egylet adta ki 1904-ben, s a mű egykoron a komáromi Szent Benedek- rendi Kath. Főgimnázium könyvtárát gazdagította. Trianont ugyan még túlélte, viszont a második világháború utáni könyvtárfelszámolást már nem. Chrenóczy-Nagy József könyvének második kiadása viszont bizonyítja (a bejegyzés szerint), hogy 1946-ban, 14 éves koromban már az ornitológia elkötelezettje voltam. Becses ereklyéim között szerepel Herman Ottó (1835-1914) A magyar halászat könyve című műve. Az 1887-ben a M. K. Természettudományi Társulat által kiadott két kötetnek (1412 oldal) az előélete ugyancsak tanulságos. Az első kötetben ugyanis a trsztenai kir. kat Gymnasium Könyvtára, 1901-es pecsétlenyomata díszeleg. Néhai Kocian Antal (1900-1984) árvai tanár, természetvédő jóvoltából 1968-ban érkezett hozzám. A második Herman-kötet a korabeli bélyegző tanúsága szerint a kassai királyi Jogakadémia Könyvtára tulajdonában volt. Ez Dudich Sándor professzor kollégám szíves ajándéka. Ami viszont egész természetvizsgálói pályafutásomat meghatározta, az Chernelházi Chernel István (1865-1922) nevéhez fűződik, nevezetesen az általa mesterien megírt monográfiához. Az 1899-ben kiadott Magyarország madarai kétkötetes, 1017 oldalas díszkiadás (aranymetszéssel, bőrkötésben) Nagy László-Hajnalcsillag (1930-2008) révén került a könyvtáramba. Megemlítendő, hogy tömege (6,2 kg) révén csak asztalnál ülve kezelhető, tanulmányozható. Még gimnazista koromban levelet írtam Bethlenfalvy Ernő (1880-1955) szepességi vadbiológusnak Hunfalvára (a mai Huncovce). Miután kialakult köztünk egy érdemleges levelezés, Ernő bátyám úgy értékelte kezdő ornitológusi ambícióimat, hogy 1952 nyarán egy vaskos csomagot küldött komáromi lakásunkra. Tartalma a Magyar Királyi Madártani Intézet által kiadott Aquila öt kötete (az 1927 és 1942 közötti 34-49. évfolyama) volt. Az adományozó mindegyikbe beleírta dedikáló sorait: „Stollmann Bandinak emlékül Ernő bácsitól”. Ha alkalomadtán belelapozok a dohánymorzsás Aquila kötetekbe, hatvan év múltán is rámlehel régi mesterem jellegzetes csibukillata. Megjegyzendő, hogy a Herman Ottó által még 1894-ben elindított Aquila a Vidékfejlesztési Minisztérium kiadványaként manapság is folyamatosan megjelenik – 2016-ban a 121. kötetnél tart. Főszerkesztője a
Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója, Magyar Gábor. Nyolcvanharmadik évemet taposva felteszem a kérdést: vajon milyen további sors vár az Ex libris Stollmann” stemplivel ellátott könyvekre?
Stollmann András
DUNATÁJ HETILAP 6/2015
