HAZA BELFÖLD A 250-ből idén 94 munkanapot töltöttek a képviselők a parlamentben

A 250-ből idén 94 munkanapot töltöttek a képviselők a parlamentben

1095
hirdetés

Szlovákiában 2015-ben 250 munkanap volt. A honatyák ebből 94-et töltöttek a parlamentben, ami havi átlagolásra lebontva 7,8 napot jelent.

A parlamenti munka január 27-én kezdődött és december 21-én fejeződött be. Ez 15 ülést, köztük több soron kívüli parlamenti ülést jelent. Persze a képviselői munka ennél jóval összetettebb, hiszen a munka java része nem a parlamenti üléseken folyik, azok ugyanis már csak a „jéghegy csúcsának” számítanak. A plenáris ülések mellett a képviselők a bizottságokban tevékenykednek, melyek tanácskozásai általában az üléseket megelőző napon vagy napokban zajlanak. Illetve azt is tudni kell a tevékenységről, hogy az egyes munkanapok nem 7,5 – 8 órásak, hanem sokszor éjjelbe (sőt hajnalba) nyúlóak.

hirdetés

A Nemzeti Tanács képviselői a legtöbbet (15 napot) májusban töltöttek a törvényhozásban; míg novemberben 11, márciusban, júniusban és decemberben 10 napos ülésszakokat tartottak. Szeptemberben és februárban 9, áprilisban 7, októberben 6, januárban 4 és júliusban pedig csak 3 napon át ülésezett a szlovák parlament. Augusztusban pedig a nyári uborkaszezon miatt nem volt ülés.
A tervek szerint a parlamenti munka kitolódott volna még januárra és februárra is, de a házelnök, Peter Pellegrini kihirdette, hogy ülésezés már nem várható. Így a politikusok már csak a kampányra összpontosíthatnak. Ez azt jelenti, hogy a leghamarabb márciusban, esetleg áprilisban ülhetnek össze már az újonnan megválasztott képviselők.

Ugyanakkor a 94 munkanap nem jelenti azt, hogy azt teljesítette is mind a 150 képviselő. Erről is részletes elemzést szokott összesíteni Parlament Hivatala, melyet hivatalos honlapjukon tesznek közzé, ám az idei még nem készült el, mindenesetre érdekes visszaságok szoktak kiderülni, amiből bizonyos következtetéseket lehet levonni. Portálunk arról is tájékoztatni fogja olvasóit.

tsák, Felvidék.ma

hirdetés