Három település közös szüreti népmulatsága
A szőlő a gabona mellett az egyik legősibb kultúrnövényünk. Kezdettől fogva szent és isteni növénynek, életfának tekintették az emberek. A sumér ékírás az élet szót szőlőlevél alakú jellel ábrázolta. Egy zsidó hagyomány szerint az édenkerti fa szőlőtőke volt, amely ott zöldült, virágzott, termett az olaj-, füge- és gránátalmák között. A vízözön után Noé első teendői közé tartozott, hogy elültesse a bárkáján megmentett szőlővesszőket. A vegetariánus életmódú eszszénusok, akiknek gyülekezetéhez egykor Jézus is tartozott, híresek voltak bölcsességükről és magas korukról.
Az „Abák”, mint tudjuk, a Martos-Ímely-Naszvad és Ógyalla határolta dombvidék szőlészetéről híres ter
ülete. Az itt termő szőlőről úgy tartották, hogy ez a gyümölcs táplálék és gyógyszer is egyben. Több száz éve termesztenek itt szőlőt, ám napjainkban sok az elhanyagolt dűlő, de igéretesen sok helyütt megújították a telepítményeket, felújították a borházakat, borospincéket. Ám ez a vidék nem csupán növénytermesztéséről híres, hanem arról is, hogy az itt élők hűségesen ápolják hagyományaiakat is. És ahol bor van, ott lennie kell szüreti mulatságnak is És mindezt ötvözve született az ötlet, hogy legyen ennek a három településnek a közös szüreti ünnepsége egyben a népi hagyományok, a népművészet fesztiválja is. Idén sem volt ez másképp, lovaskocsik indultak Ógyalláról, Ímelyről és természetesen Martosról is az Aba-dombok felé, ahol négy borosgazda borházába köszöntek be. Rázendített a Bellő néptáncegyüttes zenekara, táncra perdültek a kocsin utazók, majd a házigazdák meghívásának eleget téve megkóstolták a nekik készített ételeket, s természetesen a házigazdák borát is. Az Abán tett látogatás után a kocsik Martos utcáin vonultak fel, s annak ellenére, hogy a hirtelen esőssé vált idő miatt nem sikerült a tavon felállított színpadon a fellépést megtartani, a kultúrházban rendeztek egy fergeteges táncmulatságot.
DUNATÁJ HETILAP 39/2015
