HAZA HÍR-MIX Önkéntesek bevonásával újul meg a Tengerész szobra

Önkéntesek bevonásával újul meg a Tengerész szobra

950
hirdetés
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Komárom városa önkéntesek bevonásával, saját pénzügyi forrásból újítja fel Komárom egyik népszerű, ugyanakkor elhanyagolt, s nagymértékben megrongálódott köztéri szobrát, a M. R. Štefánik parkban. A szobrot 1965 márciusában leplezték le, azóta komolyabb felújításon nem esett át. A szobrot körülölelő szökőkút már nem működőképes, a technológiája elavult és megrongálódott, ráadásul az üres medence balesetveszélyes volt, hiszen a parkban játszó gyermekek beleeshettek és megsérülhettek volna. A szökőkút így konzerválva lesz és adott esetben – amennyiben az erre szükséges pénzösszeg rendelkezésre áll majd – visszaállítható eredeti, működőképes állapotába. Azonban jelenleg arra van pénzügyi keret, hogy a mellette található nagyobb szökőkút felújításra kerüljön. A döntést az illetékes szakember véleménye is indokolttá tette. A szakvélemény ITT tekinthető meg.
A tervek szerint az egykori szökőkút medencéjét az önkéntesek betemették termőfölddel, így az emlékmű talapzata körül rendezett virágágyások alakíthatóak ki. Maga a szobor és a talapzat is megújult külsőt kap Csütörtöki András restaurátor jóvoltából. A projekt kezdeményezőinek célja az is, hogy az önkéntes munka fontosságára felhívják a figyelmet. Kiss Réka, a Komáromi Önkéntesek Csoportjának főkoordinátora felajánlotta a segítségét a szervezésben és a kivitelezésben is.
Mindenkit szeretettel várnak a szervezők szeptember 12-én, szombaton, 9:00-kor, az M. R. Štefánik parkban, a Tengerész szobránál, hogy a civil erő és a városi hivatal között köttetett együttműködés erejével varázsolják újjá ezt a fontos emlékhelyet! A szervezők frissítőről gondoskodnak, ugyanakkor mindenkit arra kérnek, aki tud, hozzon magával lapátot, gereblyét, ásót, seprűt, ugyanis a szerszámok csak limitált mennyiségben állnak rendelkezésre. A gyermekeknek felügyeletet biztosítanak a szervezők.

hirdetés

komarno.sk

hirdetés