A három és fél évtized alatt erős kötelékek szövődtek az énekkar tagjai között. Így érthető, hogy kis közösségük hogyan volt képes ilyen szép eredményekre.
Kiss Gabriella: 2003 szeptemberétől lettem a kórus tagja. Pócs Erzsike invitált engem és Morávek Ildikót, hogy próbáljuk meg. Mivel már gyerekkoromtól kezdve részt vettem hasonló örömzenélésekben – iskolai énekkar, Dunamocson én voltam az első citerás énekes lány, losonci pedagógiai középiskolás kórus – így elérkezettnek láttam az időt arra, hogy a gyereknevelés után újra elkezdjem az éneklést. Negyvenévesen úgy éreztem, ki kell kapcsolódnom, és egy közösséghez kell tartoznom … ezért is kezdtem el egyetemre és kórusba járni. Segített! Ezért is ajánlom az éneklést mindenkinek, aki hasonló cipőben jár. A régiek közül Bajnok Icuka, a kedvenc „szopránosom”, segített és bíztatott a nehéz művek tanulása közben. A mostaniak közül sokat köszönhetek Szalay Sziszónak. Amikor elkeseredek egy bonyolultabb mű tanulása közben, ő mindig segít és bíztat. Neki és Bakos Mártikának a szólampróbákért külön is köszönet jár! Tizenkét éve vagyok a kórus tagja, rendszeresen járok a próbákra, igyekszem nem hiányozni, mivel úgy érzem, a szopránosok várnak… és természetesen a kedvenc Karnagyom! Nagyon tisztellek és felnézek Rád, hogy ennyi éve ilyen hatalmas türelemmel és alázattal tudsz velünk foglalkozni, mert sokszor vagyunk fegyelmezetlenek… de Te nagyon tudsz minket kezelni! Szakmailag is csodálattal nézek Rád, hogy a sok szólam között is ki tudod szúrni, ha nem ,,fiszt énekelünk”. Sok szép élménnyel gazdagodtam, és felemelő érzés templomokban énekelni: Szent István-bazilika, Mátyás-templom, Prágában, Krakkóban, Szent András-templom. A Liszt Ferenc Zeneakadémia, a Művészetek Palotája és a BMC is nagy élmény volt. Számomra az is nagy élmény volt, amikor Dunamocson énekeltünk abban a templomban, ahol engem anno – 1963-ban megkereszte
ltek. Azokat a műveket szeretem, amiket nagyon jól megtanulunk és biztonsággal elő tudunk adni! … Kedvencem lett a Pénteki ima, pedig az elején sikítottam tőle! Azt kívánom a kórusnak, hogy még sokáig okozzon nekünk örömöt az éneklés és zenei élményekben gazdag előadásokat nyújthassunk azoknak, akik meghallgatnak minket. Pista, még sokáig maradj a Karnagyunk!
Thoma László: 2000 januárjának első próbájától vagyok a kórus tagja, Gyökér Lajos „közvetített”, de volt néhány koncert (a Schubert mise), amit hallottam és tetszett a kórus hangja, emiatt szerettem volna itt énekelni. Itt tart a közösség, a zene, a zene előadása, interpretálása, az értékteremtés, az igényes munka, ami a tanulási folyamat során tapasztalható. Kedvenc kórusművem több van: Faure: Requiem, Beliczay: F-dúr mise, Tóth Péter: Pénteki ima, Karai József: Estéli nótázás. Legnagyobb élményem a Budapesti Zeneakadémián adott koncertünk volt.
Pfeiferlik Regina: 1995 szeptemberétől vagyok a kórus tagja. Alapiskolás korom óta – Stirber Lajos bácsi növendékeként kórusban énekelek. A Concordia városi rendezvényein mindig az járt az eszemben, hogy ha „megnövök”, én is a kórus tagja szeretnék lenni. Mikor a Selye János Gimnáziumban megkezdtem tanulmányaimat, hamar kiderült, hogy van az osztályban más is – Stubendek Piroska, a karnagy unokahúga –, aki szintén szeretne a kórus tagja lenni. Ezért aztán elhatároztuk, hogy együtt elmegyünk a legközelebbi próbára. Azóta eltelt 20 év… Családom számos tagjával együtt énekelhetek – öcsémmel, férjemmel – akit a kórusban ismertem meg – és annak családjával. A kórus olyan, mint egy nagy család – a második családunk. Nagyon jó viszony alakult ki a kórustagok között, amit a közös kirándulások, ünneplések tarkítanak még inkább. Sok jó kórusmű volt, amit már nem énekelünk, sajnos. Igazából minden szerzeményt örömmel éneklek. A legnagyobb kihívást mindig is a zenekarral közösen előadott művek jelentik – egyben ezek azok a művek, melyek talán a legszebbek, legszebb hangzásúak. Legnagyobb élményem az amerikai turné volt, 2000-ben, de a többi kisebb- nagyobb fellépés, kirándulás is mindig nagy élményt nyújtott.
DUNATÁJ HETILAP
