HAZA RÉGIÓ Futással zárult a KEN – XI. Komáromi Egyetemi Napok

Futással zárult a KEN – XI. Komáromi Egyetemi Napok

1106
hirdetés

53180A XI. Komáromi Egyetemi Napok utolsó, pénteki napjának forgatókönyve már évről évre ugyan az: Futás a jövőért!

A reggeli SenKENtő elnevezésű ébresztés után a futók átvehették pólóikat, majd a bemelegítést követően nekiindulhattak a távnak a Sirály kollégiumtól egészen a Klapka térig.

hirdetés

A Futás a jövőért rendezvényt egy fordított stafétafutásként lehet elképzelni, mivel az út folyamán csatlakoztak hozzájuk a középiskolások, majd az alapiskolások és végül a Nádor utcán az óvódások is bekapcsolódtak a futásba, ezzel szimbolizálva, hogy hazánkban, Felvidéken, az anyanyelvünkön tanulhatunk az óvodától egészen az egyetemig.

A Klapka térre beérkezett futókat Stubendek László, Révkomárom polgármestere, Turi Bálint, Dél-Komárom alpolgármestere és Szabó Dávid, a Hallgatói Önkormányzat elnöke köszöntötte. A köszöntők után a futók a polgármester úr vezényletével elénekelték a Klapka indulót.

A futás végén a megszokott csoportkép is elkészült a Klapka szobornál, valamint a futók is kellemes hangulatban fogyaszthatták el a szintén hagyományos gulyásukat néhány méterrel arrébb, a Pince Klubban.

A szervezők köszönik mindenkinek a részvételt, remélik, hogy jó hangulatban telt a KEN és mindenki megtalálta a neki tetsző programot és természetesen várnak mindenkit a következő, XII. Komáromi Egyetemi Napokra is!

További képek megtekinthetőek ITT.

Csicsay Imre, Felvidék.ma

hirdetés