Stubendek László mérnök, Komárom polgármestere egyelőre nem volt hajlandó aláírni a városi vagyonról készített leltár átvételét. Az ok egyszerű: a leltárban olyan nagy értékű berendezések szerepelnek, amelyek a valóságban nem léteznek!
Mint kiderült, a részletes leltárban többek között ott szerepel a komáromi termálfürdő elhíresült metángáz-feldolgozó telepe, amely korábban a fürdő, a sportcsarnok, kemping, illetve a sportszálló fűtését és áramellátását biztosította, s amelyet Dobai Katalin igazgatósága alatt megsemmisítettek. A berendezést 2010. március 15-én szétdarabolták és ismeretlen helyre szállították (az akkor készült felvételek alapján a szállítást egy Dunaszerdahelyi járásból származó cég végezte). Mint azóta köztudottá vált, a már nem létező berendezést korábban elvégzett munkákért „papíron” eladták a komáromi vízműveknek, amely a várossal szembeni bérleti adósság fejében 2010 decemberében továbbadta a városi hivatalnak. Az akkor mintegy 70 ezer euróra értékelt berendezést azóta is városi tulajdonként kezelik. Stubendek László polgármester viszont úgy tartja, hogy ami nem létezik, az nincs, tehát nem szerepelhet a város tulajdonait tartalmazó leltárban.
DUNATÁJ HETILAP