Hosszas előkészítés után végre megkezdődött a gútai vasút építése. A munkálatokkal azt a Gregersen és Fiai budapesti céget bízták meg, amelyik korábban a komáromi Erzsébet-hidat is építette. Ezzel párhuzamosan a korábban már említett más vasútépítési tervek is megvalósulni látszottak. A Komáromi Ujság 1914. április 9-i 15. számában például arról is olvashatunk, hogy a vármegyeházán folynak a tárgyalások a Komárom-Izsa-Marcelháza nyomvonalon felépítendő vasútvonal ügyében. Ekkor még nem sejtették, hogy nyáron kitör a Nagy Háború, s ezzel nemcsak a vasútépítési tervek mennek füstbe.
A gútai vasútnak, amelyet eredetileg a 134-es számú Vágsellye-Negyed vonallal terveztek később összekötni, az volt a szerencséje, hogy a háború kitörésekor az építése már jelentősen előrehaladt, s így a beruházók kénytelenek voltak a közben bevezetett hadigazdálkodás ellenére befejezni. A Gútáról Negyed, illetve Vágsellye felé vezető vonal kiépítésének az a tény is az útjában állt, hogy vasúti híddal kellett volna átívelni a Kis-Dunát, s ennek a tetemes költséget igénylő vállalkozásnak a megvalósítására már nem állt elegendő tőke a beruházó rendelkezésére. Egyébként a vasútépítés, különösen 1914 tavaszától kezdve, csodálatosan gyorsan haladt. A vasút koncesszióját 15 460-as szám alatt 1914. március 7-i dátummal állították ki az illetékesek. A 25 853 méter hosszú vasútvonal kiépítése egyes források szerint 2 millió 826 ezer osztrák-magyar koronába került, míg más adatok arról szólnak, hogy a gútai vasút 3 millió 344 ezer 400 koronát emésztett fel. Véleményem szerint ez utóbbi összeg áll közelebb a valósághoz. S ha már a valóságról esett szó, egy téves dátumot is helyre kell tenni. Egyes interneten is olvasható információkban az szerepel, hogy a gútai vasútvonalon 1914.április 19-én gördült végig Komáromból kiindulva Gútára az első vonatszerelvény. Az az igazság, hogy ekkor a munkálatok még javában folytak. Amint arról már
szó esett, a közben kitört háború lassította ugyan, de nem szakította félbe a munkálatokat. Hivatkozzunk ismét a Komáromi Ujság 1914. október 8-án megjelent számában olvasható tudósítására, miszerint: „A háború miatt ugyan lassabban, de azért szépen halad előre a komáromgútai vasút építése, úgy, hogy egy hónap múlva valószínűleg át lehet adni a forgalomnak.” A háborús eseményekről szóló hírek és tudósítások sokasága miatt egyre ritkábban jelentek meg a gútai vasút építésével kapcsolatosan híradások a komáromi és vármegyei lapokban. Késő őszig azonban mégis elkészült a nagy mű, amelyen többek között 57 kisebbnagyobb átereszt, vasútállomásokat és egyéb létesítményeket is fel kellett építeni. Érdekességként megemlítem, hogy a gútai vasút lett az ország „legsimább” vonala, hiszen nyomvonalán a legnagyobb emelkedés sem haladja meg a 4 ezreléket. A Komáromi Ujság egész 1914-es évfolyamát átlapozva annak 44. számában végre valami bíztatót olvashatunk: „A komárom-gútai vasút megnyitása. Évtizedes óhajtás válik valóra a gútai vasút megnyitásával, amely közgazdasági életünknek ünnepe lesz. A gútai helyiérdekű vonatnak, amely a Vág menti községek lakosait juttatja jó és olcsó közlekedéshez, november hó 7-én lesz a műtanrendőri bejárása, amelyet a fontos vasútvonal megnyitása követ. Az új vonat menetrendje, mint azt lapunk más helyén közöljük, nagyon jól van megállapítva. Naponta hat személyszállító vonat fog közlekedni Komárom és Gúta között.” S valóban, két számmal arrébb, az 1914. november 22-én kelt 46. számában már a gútai vasút ünnepélyes átadásáról számolt be a Komáromi Ujság: „A komárom-gútai vasút megnyitása /november 7./ A világtól csaknem teljesen elzárt vidék régi álma vált valóra szombaton. A gazdag Vág-vidék, amelynek – kellő közlekedési eszközök hiányában – úgyszólván a saját zsírjában kellett megfulladnia, bőségének megfelelő csatornát, vasutat kapott. Régóta tervezték már ezt a nagy fontosságú vasutat. A vasút építése azonban négy esztendővel ezelőtt komoly formát öltött. A Vág melléki érdekeltség kérő szavára Tuba János takarékpénztári vezérigazgató állt a mozgalom élére s minden akadályt leküzdve egyengette az eszme megvalósulásának útját. Az ő energikus munkássága révén Komárom vármegye és város, az érdekelt községek, különösen Gúta, nemkülönben a primácia és az ácsi cukorgyárnak nagyobb áldozatkészsége folytán született meg a vasút, melyben Kürthy István főispánnak, ki kezdettől fogva nagy érdeklődéssel kísérte a megindult mozgalmat, elévülhetetlen érdemei vannak. A vasút megépítését Gregersen és Fiai budapesti vállalkozó vállalta fel, amely az építkezési munkálatokat a múlt év második felében meg is kezdte. Ez év tavaszán azután erőteljesen indultak meg a munkálatok. A műtanrendőri bejárás – a háború miatt – november 7-én folyt le minden ünnepélyesség nélkül.” A cikk további részében a lap tudósítója riportszerűen beszámol az első vonatszerelvény útjáról és annak utasairól, valamint az egyes állomásokon megtartott hosszabb-rövidebb ünneplésről. Megtudjuk belőle, hogy a kormány képviseletében Kürthy István főispán, Asztalos Béla főjegyző, Witausek Károly másod-főjegyző, továbbá Komárom városának képviseletében F. Szabó Béla polgármester, míg a helyőrség képviseletében Leisz alezredes vett részt az ünnepélyes aktuson. Vonatra szállt többek között a komáromi vöröskeresztes hölgyek egy népes társasága is. Néhány perccel tíz óra előtt indult el a vonat, amelynek utasait Gadóc pusztánál Sörös István jegyző és Greszler Vilmos intéző üdvözölte. Keszegfalván is szép számú közönség várta nagy izgalommal a vonatot. Jelen volt Dolowschiák Dezső jegyző, Poór Sándor plébános, Ruchicti Lajos prímási uradalmi intéző, Rácz József földbirtokos és Srenker Géza főtanító. Ezután a vonat Báványszakállason át folytatta útját Megyercs felé, ahol Kovács Arisztid jegyző mondott köszöntő beszédet. Királynérét után végre befutott a szerelvény hatodik és egyben utolsó állomására, Gútára, ahol az építés folyamán öt sínpárt fektettek le. A nemzetiszínű lobogókkal feldíszített vasútállomáson cigányzene és mintegy ezerfőnyi ünneplőbe öltözött közönség várta a vármegye prominens személyiségeit. A viharos éljenzés után Varga Lukács bíró mondott lelkesítő beszédet, amelyet dörgő taps követett. Ezt követően a gútaiak nemzetiszín szalagokkal és koszorúkkal díszítették fel a vonatot, amely félórás időzés után visszaindult Komáromba. Eddig a gútai vasút születése körülményeinek a története, s azt, hogy mi minden következett a további évtizedekben, már többé-kevésbé ismerjük. A történelem ugyan nem ismeri, a „mi lett volna, ha” típusú feltevéseket, annyit azonban végezetül mégis megkockáztathatunk, hogy amennyiben a gútai vasutat mégis kiépítették volna Negyedig, illetve Vágsellyéig, bizonyára még ma is gördülnének rajta a vonatszerelvények…
NÉMETH ISTVÁN
DUNATÁJ HETILAP
