A műszaki szakértő kizárja, hogy igazat mondott a tanú, aki miatt közúti veszélyeztetéssel vádolják a szlovák nőt.
A Budapest Környéki Törvényszék által kirendelt új igazságügyi szakértő szerint az eddigi adatok alapján kizárt, hogy Eva Rezesova a karambol előtt szándékosan levillogta a balesetet szenvedett Puntót az autópályáról, és „meg akarta leckéztetni” a kisebb autó vezetőjét – értesült a Bors. Császár Gergely úgy véli, a térfigyelő kamerák felvételei bizonyítják, hogy a 6-os számú védett tanú nem láthatta azt, amiről vallomást tett a rendőröknek – nyilítkozta a lapnak névtelen forrásuk.
Ahogy arról beszámoltunk, a végzetes baleset 2012 augusztusában történt az M3-as autópályán. Az ittas nő egy kocsinak ütközött, hátulról szaladt bele a járműbe, amely így nekicsapódott a szalagkorlátnak. Az autó kigyulladt, benne négy utasával. Hárman bennégtek a kocsiban, negyedik társukért küzdöttek az orvosok, de két nappal később ő is meghalt a kórházban.
Első fokon az ügyész legalább tíz évre szerette volna börtönben tudni a négy ember haláláért felelős asszonyt, ám a bíróság másképp döntött: Rezesova hat év fogházbüntetést kapott. Minden érintett fellebbezett. A milliomosnőt a döntés után házi őrizetbe helyezték, ám nem sokáig örülhetett, december elején ismét előzetesbe küldték, mondván, semmi nem köti ide, ráadásul a kiemelkedő vagyoni háttér és külföldi kapcsolatrendszere megkönnyítheti a dolgát, ha úgy dönt, megpróbálja elhagyni az országot.
A szlovák milliomosnő és „stábja” kismillió fronton igyekezett bizonyítani, hogy nem ő a ludas a történetben, az eljárás alatt újabb és újabb állítások cikáztak, milyen okok vezettek a tragikus balesethez. Ennek fényében a vád, a védelem és a sértettek jogi képviselője is beadványokkal „bombázta” a bíróságot. Rezesovának egy új szakértőt is sikerült kiharcolnia „menet közben”, a dolog érdekessége, hogy a neves szaktekintélynek számító Melegh Gábort korábban az ügyészség is felkérte, ám akkor a szakember nem vállalta az esetet összeférhetetlenségre hivatkozva. Őt végül kizárták, helyette a fent említett Császár Gergelyt vonták be.