HAZA RÉGIÓ Legénybúcsút tart a Magyarock

Legénybúcsút tart a Magyarock

748
hirdetés

3Júliusban a Magyarock Dalszínház ismét a közönség elé lép új, saját szerzésű művel. A Legénybúcsú című musical comedyt július 18-19-20-án mutatják be musicalsztárok, Miller Zoltán, Mészáros Árpád Zsolt, Zöld Csaba, Forgács Péter és Barabás Kiss Zoltán és a kiváló koreográfus, Bakó Gábor közreműködésével.

A szerzők, Másik Lehel és Vizeli Csaba korábbi komolyabb témájú műveik után most egy kicsit könnyedebb vizekre eveztek, hiszen egy legénybúcsú vidám történetét álmodták színpadra. A humoros dialógusokban, pikáns szituációkban bővelkedő zenés vígjátékot története során először élő zenekari kísérettel mutatja be a Magyarock.

hirdetés

Nagy dobásra készülünk, amely felkavarja a nyári musical szezon állóvizét, mert Miller Zoltán és Mészáros Árpád Zsolt főszereplésével egy igazi kikapcsolódást nyújtó musical comedyt próbálunk, A legénybúcsút, amelynek már a címében is benne rejlik, hogy próbára teszi majd a közönség rekesz- és arcizmait. Egy baráti társaság búcsúztatja egyik társuk legényéletét, és a bárban tartott bulin sok vicces, humoros szituáció kerekedik, de a mesében a vérbő humor mellett természetesen lesz egy kis szerelem, egy szép, szégyenlős, ám mégis vetkőző táncos lány, és sok-sok előre nem látható kalamajka, amikbe a szereplők keverednek. A további szerepekben Forgács Péter, Barabás Kiss Zoltán és Zöld Csaba látható, a női vonalat a Magyarock Dalszínház két kitűnő színésznője, Kuczmann Ágnes, és Végh Edina erősíti – avatott be minket a részletekbe a darab zeneszerzője Másik Lehel.

Az olvasópróba után most kezdtük el A legénybúcsú rendelkező próbáit. Maga a darab alaphelyzete nagyon sikamlós, hiszen a nevéből adódóan egy olyan rendezvényre pillanthatunk be, ahol sok mulatságos, de akár extrém dolog is megeshet, amit csak a meghívottak élhetnek át. Ezeket a helyzetmozaikokat próbáljuk összeágyazni a karakterekben rejlő lehetőségekkel, és az íróasztalnál megálmodott történet itt kezd valamiféle formát ölteni. Most derül ki, melyek azok a részek, amelyek jól működnek majd a színpadon – vevő lesz rá a közönség -, és ezek alapján közösen gyúrjuk egybe azt a történetet, amit megálmodtunk, és ebből próbálunk egy minél jobb színpadi játékot kialakítani, ami a nézők számára is ugyanolyan szórakoztató, mint sajátmagunk számára. A darab szereplőinek többségével szemben én még a legénybúcsú előtt állok, ezért én is tanulok tőlük a próbákon, mit lehet, hogy lehet csinálni, hogy ez az esemény ugyanúgy örökre feledhetetlen maradjon, mint a nézők számára a Magyarock Dalszínház új musical comedy-je, aminek a premierje július 18-án lesz Komáromban – nyilatkozta Vizeli Csaba szövegíró-rendező.

A történetről:

A férfi baráti társaságok egyik legkedveltebb eseménye a legénybúcsú, amely a házasélet korlátai közé való önkéntes bezárkózás előtti utolsó szabad, borgőzös és szabados szórakozásról, és az agglegényélet búcsúztatásáról szól – ahol mindent szabad, még azt is, amit tiltanak –, na, meg persze természetesen a nőkről, és a hozzájuk fűződő viszonyról.

Így van ez a darab szereplői esetében is, akik eme jeles eseményre készülnek közkedvelt törzshelyükön, a Didi Bárban. A társaság tagjai különböző társadalmi helyzetüknek, és aktuális tevékenységüknek köszönhetően mind-mind mást várnak az estétől, de egyben mindannyian megegyeznek: nő az márpedig kell!

A táncos lány személye látszólag megoldott, de a személyével kapcsolatban számtalan probléma merül fel az este során, és az is kiderül, hogy nem ok nélkül van a bulin.

A szereplők között megtalálhatók a mai magyar társadalom legkülönfélébb rétegeinek karakterei, s ez is számos vidám félreértésre ad okot. Az események során kibuknak korábbi feszültségek, egyéni- és házassági problémák, családi viszályok is, de mint minden férfitársaságban, a nőkérdésen kívül terítékre kerül például a mai magyar futball, és az elektromos zene is.

A mulatságos, pikáns epizódokban bővelkedő történet középpontjában a házasság, az agglegényélet és a házasélet közötti különbség, a család, a barátság, az érzelmek és az érzelmi kapcsolatok fontossága áll, és ezek mentén számos kérdés és probléma is felvetődik az este során.

Hol van a menyasszony? Hogy működik a horgászás a házasságkötés után? Miért nincsenek nők a bulin, és miért érkezik rendőr a legénybúcsúra?

A történetet fülbemászó dallamok és pajzán dialógusok kísérik, és röpítik el a nézőt Didi Bárjába, ahol egy felhőtlen szórakozást nyújtó zenés vígjáték keretében élhetik át a különleges legénybúcsút, ahol egy kicsit minden máshogy történik, mint ahogyan várnánk.

Az előadásokra jegyek kaphatók a Ticketportal hálózatában, illetve komáromi Közösségi Házban és a Tourinform Irodában. Információ: www.kominfo.hu

Komárom, CSMK Szabadtéri Színpad, 2014. július 18-19-20. 20.00 (esőnap: július 21.)

A bemutató után a musical országos turnéra indul!

Legénybúcsú – új magyar musical comedy ősbemutató

írta: Vizeli Csaba
zeneszerző: Másik Lehel

SZEREPLŐK:

Karó, a nők bálványa MILLER ZOLTÁN
Susu, a vőlegény SZŰCS JÓZSEF
Tyutyu, bőrgyógyász, Susu bátyja MÉSZÁROS ÁRPÁD ZSOLT
Ász, üzletember, volt zenész ZÖLD CSABA
Csalán, a sportoló SZAKÁCS PÉTER
Didi, bártulajdonos BARABÁS KISS ZOLTÁN
Lennon bá, Susu és Tyutyu apja FORGÁCS PÉTER
Szoszó, a szégyenlős táncoslány KUCZMANN ÁGNES
Dzsoni, sztriptíz táncos TIHANYI DÁNIEL
Cuncus, Tyutyu felesége VÉGH EDINA

közreműködik:
a MAGYAROCK MUSICAL BAND
MEDVECZKY SZABOLCS

zenei rendező: MÁSIK LEHEL

jelmez: MÁSIKNÉ VIZELI ANITA
díszlet: SIKLÓSI JÓZSEF Ybl-díjas építész

rendező-koreográfus: BAKÓ GÁBOR – VIZELI CSABA

KOMAROM.HU

hirdetés