Azt mindig is tudtam, hogy régiónk több ügyes és tehetséges emberrel is büszkélkedhet, de akivel szombaton hozott össze a sors a pathi jachtkikötőben, az előtt bizony megemelem képzeletbéli kalpagomat.
A meghívón csupán egy gyönyörű motorcsónak képe szerepelt néhány GPS koordinátával, dátummal és azzal az információval, hogy a Comorrana nevű csónak prototípusa kerül bemutatásra. Mikor megérkeztem a kikötőbe, szinte rögtön a szemembe ötlött a mahagóni fából készült elegáns csónak, hiszen körülbelül annyira ütött el a mellette horgonyzó hajóktól, mint egy klasszikus Rolls-Royce például a Trabanttól.
Miután közelebbről is megcsodáltam ezt a pompás vízi járművet, sikerült beszélnem megálmodójával Habart Tiborral is, aki elmondta, hogy legnagyobb gyermekkori álmát sikerült valóra váltania. Már iskolás korában is a hajómodellkedésnek hódolt a valamikori Zväzarm mellett működő modellező klubban és már akkor elhatározta, hogy egyszer valódi méretekben is elkészíti az álomhajóját. Utána jöttek az iskolák, munka, család és így mellékvágányra került a terv. Egy szép napon aztán feleségének köszönhetően – aki rábeszélte, hogy már ne habozzon tovább, álljon neki –, úgy döntö
tt, hogy eljött az idő és így belevágott a munkába. Az interneten kezdte kutatni, hogy hol gyártanak még kézimunkával efféle, fából készült hajót, s mint kiderült , Amerikában, illetve a vén kontinens egyetlen országában, Svájcban. Ezután jött az anyaggyűjtés, a szakirodalom beszerzése stb., ami két évig tartott. Ekkor jutott el odáig, hogy megrendelte a faanyagot, amit mikor megkapott és elhelyezett a műhelybe, csak fogta a fejét, hogy Jesszus, mit fog ezzel kezdeni. Persze gyorsan rájött, hogy egyedül ezt a végtelenségig tartana elkészíteni, így keresett négy ambíciózus fiatalt, asztalosokat, autószerelőket, akik nem féltek a kihívásoktól. Három évig tartott a hajó elkészítése és 11 000 munkaórát töltöttek a gyártással. Ami a design és az anyagválasztást illeti Habart úr a harmincas évek Amerikájából vette az ihletet, mikor még a dolgok nem csak jók, de szépek és időállóak is voltak. Így sikerült ötvöznie a gyönyörű, klasszikus külsőt a legmodernebb technológiával és „megspékelnie” egy bivalyerős 5,7 literes, 300 lóerős 
motorral, mely akár 80km/órás sebességgel is képes repíteni a hajót. A készítők tehetségét és ügyességét dicséri az is, hogy miután kész volt a szerkezet, csak azután lettek a hivatalos tervraj
zok elkészíttetve, az vízrebocsátás és a vízijártasság engedélyeztetése érdekében. Érdekességként még elmondta, hogy a kb. 9 méter hosszú és több mint 2 méter széles hajó oldala 9 réteg mahagóni lapból készült, aminek köszönhetően a konstrukció rendkívül erőssé válhatott, erre lett rákenve a 16 különböző védőréteg, ennek köszönhetően – természetesen a megfelelő törődés mellett – akár száz évet is kibírhat. Habart úr rendkívül fontosnak tartotta megjegyezni, hogy ezt a hajót soha nem fogja eladni, hiszen felesége után ez lett a második szerelme. Természetesen már most több megrendelést kapott további hajók elkészítésére, de még nem döntötte el, hogy nekikezdjen-e a gyártásnak.
Zárszóként nem tudok jobbat, minthogy idézzem Habart úr szavait: „Hinni kell, hogy az álmaink beteljesednek, hiszen végig lehet vinni mindent, csak nem szabad félni nekiállni.“
Jakab István
Dunataj.sk
[nggallery id=23]
