HAZA SPORT 2 kupa 1 verseny

2 kupa 1 verseny

1209
hirdetés

Obrázok12014. június 7.-én, Budapesten az első hivatalos rakparti gyorsulási verseny sikeresen zárult! Szabó István, az agresszív, brutál erős 1,4-es Kawájával szétcsapott a két Hayabushás ellenfele között. Szabó István alias COCÓ-nak szombaton 201 méteren a legjobb ideje 6,529 sec volt és a legnagyobb sebessége 185 km/óra, mellyel sikerül elhalásznia a dobogó első helyét a 900+ TOP kategóriában.
„A Tisztelt Rendezőség meglepett minket egy VIP hajóval is, mely a pálya mellett horgonyzott le és a versenyzők számára egész nap készen állt a legénység, hogy ellássanak bennünket hideg frissítőkkel, pogácsákkal és szendvicsekkel, melyeket a klímás hajó belsejében, illetve a külső részben tudtunk elfogyasztani. Eközben figyelemmel tudtuk kísérni az akkor versenyben lévő kollégáinkat. Egy szuperfináléval is szolgáltak a verseny legvégén, melyben a nap leggyorsabb 8 motorosa versenyzett egy különdíjért. Ebben a megmérettetésben is meg tudtam csípni a 3. helyet!!! Tehát 1 verseny 2 serleg! Köszönjük az élményt a főszervezőnek, Kohári Zoltán Úrnak, fantasztikus csapatának és a VIP hajó leány- és legénységének egyaránt“ – mondja a komáromi versenyző.
Gratulálunk Szabó István COCÓ-nak, továbbá az Ellenfél-Barátainak Repelik Józsefnek (Budapest) és Pomsár Pistának (Senc) is a dobogó 2. és 3. fokára!

dunataj.sk

hirdetés

Obrázok2

hirdetés