HAZA KÜLFÖLD A Jobbik szeretné, ha a parlament tárgyalna a mentelmi jog eltörléséről

A Jobbik szeretné, ha a parlament tárgyalna a mentelmi jog eltörléséről

1123
hirdetés

Az Országgyűlés hétfői plenáris ülésétől várja a mentelmi jog eltörléséről szóló javaslata tárgysorozatba vételét a Jobbik.

Novák Előd, a párt alelnöke keddi sajtótájékoztatóján kifejtette: az igazságügyi bizottság hétfőn leszavazta a törvényjavaslat tárgysorozatba vételét. A frakció azonban a plenáris ülés döntését kéri arról, hogy foglalkozzanak-e a témával ebben a ciklusban.
Azt mondta, a mentelmi jogot középkori, feudális jogintézménynek tartják, ami mögé gyakran köztörvényes bűncselekményekkel” bújnak, és ami a nyomozást is akadályozza.
A Jobbik alelnöke kifogásolja azt is, hogy a mentelmi jogról lemondani sem lehet.
Novák Előd kitért arra is, hogy az igazságügyi bizottság leszavazta a „politikusbűnözés” elleni törvénycsomagjuk egy másik elemét is, amely a kötelező vagyongyarapodási vizsgálatra vonatkozott volna, a kettős vagy többes állampolgárságról szóló képviselői nyilatkozattételi kötelezettség bevezetéséről azonban még nem döntöttek a szakbizottságban.
Utóbbi mellett úgy érvelt: ha kiderülne, hogy valaki „egy korrupt afrikai banánköztársaság állampolgára is”, az önmagában felveti a gyanút, hogy titkolni- és menekülnivalója van. Látott már olyan törvényjavaslatot is – jegyezte meg -, ami felvetette a gyanút, hogy valakik idegen érdekeket képviselnek magyar Országgyűlésben.

hirdetés


MTI

hirdetés