Kilencvenkilenc éves Feszty Istvánné, Piroska néni – Feszty Árpád legközelebbi rokona – örökre lehunyta a szemét.
Schäffer Piroska, 1915. május 9-én született Budapesten. 1938. június 16-án, férjhez ment Feszty Istvánhoz (Feszty Árpád Béla nevű öccsének a fia). A család ősei még Mária Terézia idején érkeztek Németországból Magyarországra, de miután a vízimolnár dédapa vízbe fulladt, egyetlen fia, Mihály már nem folytatta a mesterséget. Az özvegyen maradt dédmama beköltözött vele Pestre, taníttatta, és így alapozta meg az útépítő Schäffer dinasztiát, mert Mihály egyetlen fia, Károly szintén út- és hídépítő mérnöknek tanult. Nevéhez fűződik a budapest-gödöllői vasútvonal és a VIII. kerületi útvonalak megtervezése – itt érte a második világháború végén a halálát okozó gránátszilánk is.
Házasságukból négy gyermek született: Zsuzsanna (1939), István (1940), Mária és Béla (1945). Feszty István a neves festő, Feszty Árpád Béla nevű öccsének volt a fia. A családban, amelybe Piroska néni a házassága révén került, tisztelettel őrizték a neves ősök emlékét, és az évek folyamán ő is nagyon sokat hallott róluk. Ma már úgy mesél az 1848-as forradalmár, majd ógyallai bíró és fogadós Feszty Szilveszter nagypapáról, mintha ő maga is találkozott volna vele, és a hat Feszty fiú kalandos, szövevényes élettörténetét is jól ismeri.
Szilveszter nagyapjának tizennyolc háza volt Ógyallán. Apósa gyakran mesélt arról, milyen fontos volt a nagypapának az, hogy taníttassa a gyermekeit – valamennyit a Toldi Ferenc Gimnáziumba küldte Budapestre, de miután leérettségiztek, rájuk bízta a pályaválasztást. ĺgy lett az apósa jogász, Árpád festő, Gyula építész, a legtragikusabb sorsú Feszty fiú, István katonatiszt. Részt vett a boszniai okkupációban, Bécsújhelyen volt lovaglótanár, bajnokságot nyert távlovaglásban – fényes karrier állt volna előtte, ha bele nem szeret a parancsnokának a felesége. Úriember lévén, azonnal áthelyeztette magát Lengyelországba, de a hölgy oda is utánament, és miután a hajnali vonattal távozott, István főbe lőtte magát. A Feszty-kriptában, amit a Gyula épített, édesanyjuk után ő volt a második halott.
Amikor Ógyallára jött, ebben a házban még anyósa élt, és a két sógornője, Edit és Katóka. Nagyon könnyen megszokta a vidéki életet, egyáltalán nem hiányzott a budapesti nyüzsgés. A férje vezette a gazdaságot, hatszáz magyar holdon termesztett gabonát, zöldséget, a gyümölcsössel pedig anyósom foglalkozott. Gyönyörű almát termesztettek: amikor a munkások leszüretelték, ő minden darabot egyenként megnézegetett, és három-négyfelé szortírozta, úgy küldtük Hollandiába, Ausztriába, a naszvadi apácáknak és a környékbeli piacokra. István állattenyésztéssel is foglalkozott, törzskönyvezett lovakat, birkákat és teheneket tartott. A háború elején az első gazda volt Magyarországon, aki átállt a mangalica disznók tenyésztésére. Nagyon előrelátóan gazdálkodott, figyelemmel követte, milyen a trend a világban.
Piroska néni a gazdálkodásból is kivette a részét, vezette a könyvelést, írta a megrendeléseket, intézte az alkalmazottak biztosításait. Azt, hogy háború van, sokáig nem érezte a család, hiszen az élelmüket megtermelték, de ahogy a vége felé közeledett, nemcsak a katonai behívótól kellett tartani, hanem attól is, hogy katonákat kvártélyoznak be hozzájuk. Két hónapig egy csapatnyi német katonával laktak együtt – pontosabban az öttagú Feszty családnak csupán egy szobácska jutott. A négy gyermek közül Zsuzsanna és István akkor már hat-, illetve ötéves volt, Béla és Mária pedig 1945. május 18-án született. Nagy meglepetésre, mert a várandós fiatalasszony nem is sejtette, hogy két gyermeket hord a szíve alatt.
A férje fogságban volt, a többi környékbeli magyar gazdával együtt. Kilenc hónapig tartották őket bezárva a csendőrség épületében, de amikor az ikrek megszülettek, a plébános segítségével hazajöhetett megnézni őket. Neki még csak azt üzentük, hogy fia született, de mire hazaért, már megvolt a kislány is. Mind a két gyerek abban a Feszty-bölcsőben feküdt, amelyet még Szilveszter nagyapa csináltatott a gyerekeinek. István csak hónapok múlva szabadult, Érsekújváron tartották a tárgyalását, és személyesen jártam a bírónál, hogy elmondjam, milyen körülmények között élünk. Nagyon rendes ember volt, a leült kilenc hónapot úgy tekintette, hogy ez volt a büntetése, és szabadon engedte őt. Négy évig laktak még Ógyallán, de 1950-ben az állami gazdaság kisajátította a házukat, és csak az anyósa maradhatott a két lányával. Őket kitelepítették Kingyesre, abba a házba, ahol Árpád műterme volt. Hamar berendezkedtek, tyúkokat, pulykákat, disznót neveltem, a kertben megtermelték, amire szükségük volt, de öt év múlva újra kitelepítették. 1955-ben az édesapja évfordulós miséjén volt Gútán, és mire hazajött, már az összes holmijuk almás kosarakba pakolva várta őket a ház előtt. Patkányos majorba vitték, de ott már csak egy évig tartott a száműzetésük, mert 1956 decemberében meghalt drága anyósa, és a férje úgy döntött, hogy hazajönnek az ő szobácskájába. Lassan mindenki megszokta, hogy újra Ógyallán vannak, és akadtak rendes emberek, akik segítettek az újrakezdésben. Épp akkor ment el az itteni sekrestyés, és Szikora esperes úr őt kérte fel erre az állásra. A jó Isten kegyelmével tizenkét évig volt sekrestyés, és olykor ministrált is – még jó, hogy az angolkisasszonyoknál ezt is tanulták. A férje besegített a harangozásban, és mivel nagyon jól festett és rajzolt, a templom renoválásában is részt vett. Közben az ógyallai állami gazdaságban, majd egy élelmiszer-nagyraktár irodájában dolgozott, aztán 1971-ben nyugdíjaztak.
Szeretett férje1986-ban, kilencvenévesen halt meg súlyos betegségben. Megviselte őt ez a küzdelmes élet, a sok meghurcoltatás. Még a hatvanas évek elején is jártak náluk detektívek, az egész házat felforgatták, és miután megtalálták a férje leveleit, amelyekben megírta a rokonoknak, hogy milyen földönfutók lettek, magukkal vitték őt. Novembertől májusig volt Prágában, két év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték, de amnesztiát kapott. Élete utolsó éveiben minden erejét arra fordította, hogy a Feszty-körképet restaurálják, de sajnos, a pusztaszeri átadást már nem élhette meg. Ógyallán, a családi sírboltba – elődei mellé – temették. 2002-ben repülőbalesetben meghalt István fia.
A Fesztyek számára mindig az volt a legfontosabb, hogy a gyerekeiket becsületben felneveljék, ezt a tulajdonságot az ő gyermekei is örökölték. Ma már mindegyiknek saját családja van, tizenkét unoka és hat dédunoka látogat rendszeresen. Ők jelentették számára a legnagyobb örömet: ha nála voltak, úgy érezte, újra olyan eleven a ház, mint akkor régen, amikor családi ünnepek idején teljesen ellepte a kúriát a sok Feszty-ivadék.
Az Ógyallai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Óvoda 2006-ban felvette Feszty Árpád nevét. Nagy megtiszteltetés volt az iskola igazgatósága számára, amikor a Feszty-család ezt az elgondolást támogatta; és Piroska néni, a család legidősebb tagjaként kézjegyével ellátta kérvényünket. Erre 2006. március 1-én került sor. Piroska néni, amíg az egészségügyi állapota engedte, rendszeresen bejárt az iskolába, hogy részt vegyen a Feszty-díjak átadásán. Mindig nagyon szívesen fogadta azokat a tanulóinkat, akik a család kutatásával foglalkoztak. Ezáltal sok-sok új ismeretre és történetre tettünk szert, és kitágítottuk a Feszty családról szóló ismereteinket! Köszönjük Piroska néni!
„Most elkövetkezik a nyugalom, leáll a mozgás, és a dolgok egy helyben maradnak, minden kővé dermed, az emlékek, a képek szertefoszlanak, és a folyó nem folyik többé, megkövülnek a hullámai, a magas ég is mozdulatlan felhőkkel függ majd felette.” (Jirí Weil)
Nyugodjék békében!
Ógyallai Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda Igazgatósága nevében is:
Miriák Ferenc, Felvidék.ma
