HAZA RÉGIÓ 1956 hőseire emlékeztünk

1956 hőseire emlékeztünk

1191
hirdetés

mainA városvezetés részvételével két helyszínen, a szőnyi a Petőfi Sándor Művelődési Házban, valamint a Hősök terén és Komáromban a Lengyár területén álló kopjafánál, illetve a rendőrség épületén elhelyezett táblánál emlékeztünk az 1956-os forradalomra és szabadságharcra.

Szőnyben a Bozsik József Általános Iskola diákjai adtak műsort, majd ezt követően Sárai János képviselő mondott beszédet, aki fiatalemberként élte át az akkori eseményeket. Elmondta, hogy 1956. október 23-án valami megmozdult Pesten. Az addig magát megdönthetetlennek hitt hatalom egyik pillanatról a másikra megingott. A nép ősi, független ereje letépte a nemzetidegen vörös zászlókat, ledöntötte az ötágú csillagokat és szabad Magyarországot követelt. Néhány napra győzött a forradalom, de november 4-én megjelentek a szovjet tankok. A hős forradalmárokra pedig lecsapott az idegen hódítókat kiszolgálók bosszúálló hada.

hirdetés

Akik nem éltek még a forradalom előtti időkben és nem élték át a forradalmi napok hangulatát föltehetnék a kérdést, hogy mi értelme volt a sok áldozatot követelő fölkelésnek? Azoknak elmondhatjuk, hogy 1956 magyar októbere után a vörös diktatúra soha többé nem állt olyan szilárd alapokon, mint előtte. A magyar forradalom réseket ütött az egész kommunista tábor ingoványos talajra épült falain. Ha lassan is, de elkerülhetetlenül bekövetkezett az addig fegyverekkel, besúgókkal és hazaárulókkal fönntartott zsarnok rendszer összeomlása – hangzottak a képviselő szavai.

A szőnyi megemlékezésen Egyed László szavalatát követően koszorúkat helyeztek el az 1956-os emlékműnél.

A megemlékezés Komáromban a Lengyár területén felállított kopjafánál folytatódott, ahol a Jókai Mór Gimnázium diákjainak műsora után a szlovák állampolgárságától megfosztott észak-komáromi Fehér István mondott beszédet. A felvidéki földrajztanár elmondta, hogy a nyugati világ, jó szokásához híven cserbenhagyta a magyart, pedig segítséget ígért, akárcsak 1848-49-ben. A szabadságharcot az orosz cár seregei, míg a forradalmat a szovjet kommunista hatalom fojtotta vérbe.

A mi jelenlegi tragédiánk valójában itt kezdődött, hiszen az idegen hatalom kereste és meg is találta sorainkban az árulókat, a megszállók kiszolgáló pribékjeit. Kádár rendszere módszeresen irtotta saját népéből azokat, akik nem hajtották önként járomba a fejüket, akik ellenálltak és emberek mertek maradni Damoklész kardjával is a fejük fölött. A bűnös rendszer megszervezte besúgó hálózatát és kinevelte aljas kiszolgálóit.

1956 szellemének csak úgy felelhetünk meg, ha ebben a hazában egyszer s mindenkorra végre a magyar mondja meg a magyarnak, merre is van az előre, mi az, ami nekünk magyaroknak fontos, ami a nemzetet felemeli végre arra a méltó helyre, ahová tehetsége, szorgalma és nem utolsó sorban bátorsága alapján kerülnie kell – mondta beszédében Fehér István.

A koszorúzást követően a megemlékezők átvonultak a rendőrség épületén található komáromi hősnek Csémi Máténak emléket állító tábla elé, ahol szintén elhelyezték az emlékezés virágait. A nap a Jézus Szíve Római Katolikus templomban celebrált emlékmisével ért véget.

komarom.hu

hirdetés