A pénteki komáromi 1848/49-es megemlékezésre ünnepi szónokként meghívott Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke a mai magyarokhoz szóló üzenetként is állította: március 15-e ünnepi nagysága az egységében jelölhető meg – az elődeink meg tudtak állapodni 12 olyan pontban, amit társadalmi, gazdasági, nemzetiségi helyzettől függetlenül, mindenki a magáénak vallhatott, s a viták ellenére aznap mindenki fel tudott sorakozni a 12 pont követelései mögé.
A Komáromban már március 14-én délután elkezdődött ünnepségsorozat másnap délután a helyi katolikus temetőben, a ´48-as komáromi hősök felújított emlékművénél, rövid műsorral és koszorúzással folytatódott. Azután a Csemadok Komáromi Területi Választmánya és Városi Szervezete által Klapka György szobránál megtartott ünnepi megemlékezéssel zárult. A sokáig elhanyagolt állapotban levő emlékmű rendbehozatalát, amelynél márványtábla jelzi: „Skultéty László, a legöregebb magyar huszár becsülettel szolgált 81 esztendeig, vitézült szolgált a hadjáratban”, a Farkas és Bartakovics család kezdeményezte és biztosította. Azóta pedig az ottani megemlékezéseknek a szervezője is.
A 2018 őszén elhunyt Bartakovics István mérnök, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) alapító, majd országos elnökségi tagjának és parlamenti képviselőjének lánya, Farkas Adrianna, a Selye János Gimnázium magyar nyelv és irodalom szakos tanára üdvözölte a jelenlevőket. Köszönetet mondott mindazoknak, akik ez alkalommal is fontosnak tartották a hajdani hősök helytállása előtti közös főhajtást. Hozzátette: továbbra is szívügyüknek tartják a síremlék rendbentartását és a megemlékezések szervezését. Az idei eseményen az egyik tehetséges tanítványa, Szeles Chloe a Magyarország az én kedves hazám, majd a Hazám, hazám, édes hazám című lélekemelő dalokat énekelt, illetve az emlékezők a talapzatnál elhelyezték a hála virágait és koszorúit, többen mécseseket gyújtottak, záróakkordként pedig közösen elénekeltük a Himnuszt.
Azután irány a Klapka tér, amely öt óráig megtelt ünneplőkkel. Szabó Csilla pedagógus köszöntötte a helyi és távolabbról érkezett emlékezőket, köztük a dél-komáromi polgármestert, dr. Molnár Attilát és helyettesét, Vajda Bencét. Majd Várady Kornélia és Panyi Zoltán, az ÉS?! Színház további két tagja Katona Tamás történész gondolataival idézte fel a 176 évvel ezelőtti pest-budai eseményeket, s az utóbbi Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című költeményével is fokozta a hajdani történésekhez méltó hangulatot. Közreműködött a Concordia Vegyes Kar, Stubendek István, a Magyar Kultúra Lovagja vezényletével. Egyebek mellett azt is dallal hirdették: „Hiszek egy Istenben, /hiszek egy hazában:/ Hiszek egy isteni örök igazságban,/ Hiszek Magyarország feltámadásában!”.
Majd a rendezvény fénypontjaként Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke tartotta meg ünnepi beszédét.
„Felvidéki, szlovákiai magyarként, a Kárpát-medencei magyarság és elsősorban a magyar fiatalok szolgálatába szegődött Rákóczi Szövetség képviselőjeként, külön megtiszteltetés számomra, hogy a magyar szabadság ünnepe alkalmából köszönthetem a tisztelt egybegyűlteket itt, Komárom főterén” – kezdte mondanivalóját. Úgy véli, hogy 1848. március 15. olyan ünnepe a magyar nemzetnek, amelyet mindenki a sajátjának érezhet. A magyarokon kívül minden olyan nép és nemzet is, aki részese volt az akkori Magyarországnak.
Gyorsan rátért a lényegre: az elődeink meg tudtak állapodni 12 olyan pontban, amit társadalmi, gazdasági, nemzetiségi helyzettől függetlenül, mindenki a magáénak vallhatott, a viták ellenére aznap mindenki fel tudott sorakozni a 12 pont követelései mögé. „Március 15-e ünnepi nagysága ebben az egységében jelölhető meg… Ez egy meghatározó és szinte egyedülálló történelmi pillanat volt. Nehéz a magyar történelemben 1848. március 15-hez fogható nemzeti, társadalmi egységet találni, ahol az egész magyar társadalom egy emberként ki tudott volna állni egy azon ügy érdekében. Valaki vagy valakik mindig kimaradtak, ami szinte kivétel nélkül a bukást idézte elő – így volt ez az 1526-os Mohácsi tragédiától a 20. századig. De 1848. március 15-én nem tudott érvényesülni az oszd meg és uralkodj elv” – emelte ki.
Szerinte ez a nap valójában a modern, polgári értelemben vett magyar nemzet születésének a napja, kulturális és politikai értelemben egyaránt. „A magyar nemzet ettől kezdve nem szorítkozik az ország nemességére, hanem részévé válik az ország valamennyi lakosa. A reformkor nyelvi, kulturális, tudományos eredményei ekkor nyerik el igazi magyar mibenlétüket… Azt sem szabad feledni, hogy 1848. március 15. vívmányai egyformán vonatkoztak az akkori ország minden lakójára. A magyar jobbággyal együtt szabadult fel a szlovák, a román, a ruszin, a szerb, a horvát és minden itt élő kötöttségei alól” – ecsetelte a vívmányok más nemzetekhez tartozók által is élvezhető előnyeit.
Sajnálattal jegyezte meg, hogy a forradalom vívmányai törékenyek voltak, s azok védelmében kezdetét vette a magyar szabadságharc, amelyben az ellenséges túlerővel szemben sem vallottunk szégyent: „Ne feledjük, a szabadságharc elszánt hőseivel szemben a Habsburg Birodalom alul maradt volna az orosz cári segítség nélkül és valószínűleg nem következik be 1849 nyarán a világosi fegyverletétel! Talán soha olyan pozitív megítélése a magyaroknak nem volt, mint 1848/49 folyamán. Joggal és büszkén ünnepeljük ma a forradalom hőseit, a márciusi ifjakat, köztük Petőfi Sándort, Jókai Mórt, vagy a legnagyobb magyart – gróf Széchényi Istvánt, de Kossuth Lajost és a többi nagyszerű 1848-as magyart”.
Sokadmagával együtt vallja „büszkének lenni őseinkre és hőseinkre nagyszerű érzés, minden évben kokárdát tűzni, mellett döngetni, összegyűlni saját közösségünk körében – nem vitatom, jó érzés”. Feltette azonban a kérdést: „Vajon szembe nézünk-e mai magyar valóságunkkal? Hogy állunk a büszkeséggel, a józan bátorsággal, amikor a mai magyarságunkra tekintünk?”. Majd kiragadott kettőt a mai magyarok égető gondjai közül: fogyunk, mert jóval többen halnak, mint születnek, és gyermekeink egy része nem az anyanyelvén kezd tanulni. „Sokszor az önmagunk és nem a közösség érdeke számít, gyakran érezhetjük úgy, hogy a család, a nemzet, az Isten idejét múlt kötöttségé vált…” – ostorozta véreit.
Némi megnyugtatásul egy valódi jó hírrel is szolgált: „A szlovákiai magyar iskolák első osztályába múlt év szeptemberében összesen 3852 kisdiák lépett. Hasonló nagyságú számot 2006 óta nem láttunk. Azt gondolom, ez az itt élő magyar közösség sikerének, a szülők magyar jövőbe vetett hitének köszönhető”. Az alapiskolai beíratások közeledtével, amely kapcsán is a szülőföldünkön magyarként (!) való megmaradásunk a tét, hangsúlyozta: „Megmaradásunknak három sarokköve van: a nyelvünk, a keresztény magyar kultúránk és a múltunk. Mindhárom csak magyar iskolában válhat sajátunkká. Ezek tudnak megtartani bennünket. Ezek tisztelete és továbbadása tehet alkalmassá bennünket arra, hogy méltók legyünk őseinkhez, akár az 1848-49-es hőseinkhez, és erre alapozhatjuk jövőnk iránti felelősségünket is”.
Végül mindannyiunknak azt kívánta: „Március 15. magyar nemzeti büszkesége adjon megfelelő józan bátorságot és felelősséget ahhoz, hogy a jó ügyekben cselekvő összefogással, szűkebb és tágabb nemzeti közösségünk életét jobbá tudjuk tenni! Nem másokon, hanem rajtunk, a mi hétköznapi életünkön és döntéseinken múlik közösségünk jövője. Ha Isten velünk, ki ellenünk!”.
A közelgő államfőválasztás kapcsán is továbbgondolandó üzenetének elhangzása után a városi hivatalok, az oktatási és kulturális intézmények, polgári társulások, valamint a Magyar Szövetség képviselői elhelyezték az emlékezés koszorúit a Klapka-szobor talapzatánál, s ismét elénekeltük nemzeti imánkat. E forrongó, értékvesztő világunkban felettébb szükségünk van Isten áldására…
Nagy-Miskó Ildikó, dunataj.sk
