Ez csak a februári kezdet. A multi később újabb bezárásokat tervez – tudta meg a Magyar Nemzet.
Február elejétől tizenhárom veszteséges üzletét építi le a magyarországi Tesco áruházlánc. A brit kereskedelmi multi először főként vidéki, veszteséges áruházaira tesz lakatot, de idén lesznek még bezárások. A lap úgy tudja, ezt a Tesco Global Áruházak Zrt. vezetői két napja már közölték is a 222 egységet működtető áruházlánc régiós vezetőivel.
Hétfőn, a Tesco munkavállalóit képviselő szakszervezetek vezetői előtt várható a bejelentés a létszámleépítésekről. Akár az ezret is megközelítheti azok száma, akiknek bizonytalanná válik a megélhetése – írja a Magyar Nemzet. A lap szerint nemcsak a veszteséges boltoktól szabadulna a Tesco, hanem – az anyacég utasítására – szervezeti átalakításra is készül, hogy faragjon a bérköltségeken. Mindez összefügghet azzal, hogy a múlt év végén több olyan jogszabály született, amelyek az eddiginél nagyobb költségvetési hozzájárulást várnak el a több mint húszezer munkavállalót foglalkoztató vállalattól.
Néhány napja közölték, hogy a Tesco többtucatnyi veszteséges brit üzletét is bezárja. Akkor a cégvezér csak annyit mondott, hogy az európai érdekeltségei előtt álló kihívások fennmaradnak, és ezek közé tartozik a magyarországi helyzet is. Tegnap a Moody’s nemzetközi hitelminősítő bóvli kategóriába sorolta az anyacég adósságállományát.
A Magyar Nemzet úgy tudja, kormányellenes tüntetés szervezésébe kezdhet a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), miután a Tesco hivatalosan is bejelenti az üzletek bezárását és a leépítéseket.
fn.hir24.hu