Az újonnan megválasztott komáromi önkormányzati testület tagjai első ízben adtak egymásnak randevút, mégpedig a ciklus ünnepi alakuló ülésén a patinás Tiszti pavilon nagytermében. A Klapka-induló és a szlovák himnusz hangjai után az új testület tagjai átvették a megválasztásukról szóló igazolást és letették a képviselői esküt. Minden képviselő a saját anyanyelvén mondta ki a fogadom, illetve sľubujem szót. Stubendek László polgármester ünnepi beszéde kapcsán az összefogás szükségességére, a pártpolitikai érdekek háttérbe szorítására, a polgárok képviseletére szólította fel a városatyákat. Legyünk első sorban komáromiak! – hangsúlyozta ki az új városvezető. Az ülés munkajellegű részében az új testület nyilvános szavazás útján jóváhagyta a városi tanács nyolctagú testületét (Knirs Imre, Keszegh Béla, Ondrej Gajdáč, Keszegh Margit, Vetter János, Andruskó Imre, Hortai Éva, Benyó Zoltán), továbbá a tíztagúra meghatározott szakbizottságokat és azok elnökeit. A bizottságot tagjairól a következő ülésen dönt majd a városi önkormányzati testület, amely a következő szakfórumok javaslatait veszi majd figyelembe döntései során az elkövetkező négy évben:
Városfejlesztési Bizottság (Bende István elnökletével), Pénzügyi Bizottság (Szabó Béla), Külkapcsolati és Idegenforgalmi Bizottság (Kovács Dávid), Szociális és Lakásügyi Bizottság (Batta György), Oktatásügyi és Kulturális Bizottság (Szénássy Tímea), Sportbizottság (Konštantín Glič), Közrendi Bizottság (Varga Tamás), Panaszvizsgáló Bizottság (Keszegh Margit), Közérdevédelmi Bizottság (Knirs Imre), Versenybizottság (egyelőre nincs elnöke)
A város két új alpolgármestere Knirs Imre és Keszegh Béla lett, mindketten függetlenként szereztek mandátumot.
Döntés született továbbá a város esetleges időszakos likviditási gondjait orvosló kontokorrens hitelkeret jóváhagyásáról félmillió eurós túlmerítési kerettel, valamint a polgármester javadalmazásáról, amit a képviselők a törvény által meghatározott alapfizetés és 10%-nyi úgymond prémium magasságában szabtak meg, ami összegszerűen nagyjából bruttó 2640 eurónyi havi fizetést jelent. Az első havi „prémiumát” Stubendek László jótékonysági célra ajánlotta fel. A bejelentést a jelenlévők tapssal jutalmazták.
-krá-
komarno.sk
fotók: dunataj.sk/Jakab I.