Az emberiség felemelkedését mintegy két évszázada szolgáló vasút, amely a személy– és teherszállítás terén egyaránt lerövidítette a távolságokat, kényelmesebbé, gyorsabbá és olcsóbbá téve az embert és igavonót korábban egyaránt próbára tevő utazást, a huszonegyedik században a túléléséért küzd. Olyan vetélytársai akadtak, amelyekkel csak tetemes anyagi és műszaki ráfordítások árán tudja felvenni a versenyt. Míg a nagyobb, hosszabb és forgalmasabb vasútvonalakon ez az erőfeszítés, úgy tűnik, egyelőre sikerrel jár, a helyiérdekű vasutaknak sok helyütt bealkonyult. Szlovákiában sajnos erre a sorsra jutott a Komárom és Gúta között közlekedő helyiérdekű vasút, amely – miután kiszolgált három nemzedéket – csak kevéssel élte túl a huszadik századot.
A személyszállítás gazdaságtalan voltára való hivatkozással 2002 végén a Szlovák Államvasutak bejelentették, hogy 2003. február 2-tól a gútai vonalon, amely a menetrendben 136-os szám alatt szerepelt, beszűntetik a forgalmat. Mindezt alig három évvel élte csak túl a teherszállítás, amely 2006. december 22-én egyszer s mindenkorra leállt. Ezzel a gútai vasútvonal – jóval a századik születésnapja előtt – megszűnt. A rozsdamarta, elárvult sínpárokat és korhadó talpfákat helyenként embermagasságban benőtte a gaz, s már csak a málladozó bakterházak,vasútállomások és az idő vasfoga koptatta vasúti berendezések emlékeztetnek arra, hogy ezen a 25 853 méter hosszúságú vasútvonalon egykor utasok százait szállította a „göcsének”, „csallóközi prériexpressznek” csúfolt és ki tudja még hányféle gúnynévvel illetett piros motorvonat. Most, hogy lassan elérkezik meg nem ért századik születésnapja, mintegy kiengesztelésül, pergessük vissza a történelem fonalát, s emlékezzünk együtt azokra a várakozással teli pillanatokra, amikor végre megindult az újonnan épült vonalon az első szerelvény Komáromból Gútára, és elevenítsük fel mindazokat a fáradozásokat, erőfeszítéseket, amelyekre végzetesen ráborította árnyékát az időközben kitört Nagy Háború. Érdekes – s ezt a korabeli helyi sajtóban megjelent cikkek és elemzések nagy száma is bizonyítja –, hogy Komárom vármegyében a beköszöntött huszadik század legelején tört ki a vasútépítési láz, különösen a vármegyének a Duna bal partján fekvő területén. Akkor már gyorsvonat robogott a két főváros, Budapest és Bécs között, s mi több, a komárompozsonyi csallóközi vasutat is birtokba vette az utazóközönség, ám – ahogy mondani szokás – evés közben jön meg az étvágy. 
Rendre születtek a tervek, amelyek közül az Érsekújvár felé kiépítendő vonal, továbbá a vármegye székhelyét Gútával összekötő szárnyvonal terve mutatkozott a legégetőbbnek és egyben legreálisabbnak. Komáromban közben felépült az új vasútállomás is. Miközben 1913-14-ben egyre jobban körvonalazódott a gútai vasút, amelynek időközben már a nyomvonalát is kijelölték és az anyagiak előteremtésének az ügye is révbe érni látszott, további vasútépítési tervekről, elképzelésekről írtak a vármegyében megjelenő lapok. Szó esett többek között a győr-kisbéri vonalról, az Ekecset Diószeggel összekötő vasútról, s annak a szükségességéről, hogy ki kellene építeni a Komáromot Izsán át Marcelházával összekötő szárnyvonalat. A Komáromi Ujság 1914. február 19-én megjelent 8. számában az „Új vasutak a vármegyében” című cikkben többek között ezt olvashatjuk: „A komárom-gútai vasút építéséhez már hordják az anyagot, s remélhetőleg a tulajdonképpeni vasút építéséhez is is hozzáfoghatnak hamarosan úgy, hogy ősszel már megindulhat a forgalom. Ezzel egy elzárt országrész, Gúta és környéke kapcsolódik be a világforgalomba. Ez a tejjel-mézzel folyó föld, mely valósággal a saját zsírjában fullad meg, kap bőségének megfelelő levezető csatornát, mely egészséges anyagcserét biztosít ennek a földnek. A gútai vasút azonban nem egyedül készülő vasútja vármegyénknek. A többi ugyancsak tervezés alatt van, de a tervezés elengedhetetlen kelléke az építkezéseknek. Ilyen az ekecs-diószegi vonal. Sokkal fontosabb reánk nézve a csallóközaranyos-bősi vasút, mely Csallóközaranyos, Nagy- és Kiskeszi, Lélpuszták, Komáromfüss, Kolozsnéma, Komáromcsicsó községeket vonná be a vasúti forgalomba, részint közvetlenül 
érintené e községeket, részint megközelítené.” Láthatjuk tehát, hogy a „boldog békeidőkben” sokféle vasútépítési tervet szövögettek nagyapáink, s ki tudja, talán ha 1914 nyarán Szarajevóban nem dördül el az a végzetes pisztolylövés, amely vérbe borította Európát, Komárom és nem Érsekújvár vált volna fontos vasúti csomóponttá. A történelem azonban nem ismeri a „mi lett volna ha…” feltevéseket, s a fejlemények nem olyan irányt vettek, amilyet Komárom vármegye vezetése, Kürthy István főispánnal az élen kitűzött maga elé. E kis kitérő után térjünk azonban vissza a gútai vasút ügyéhez. Talán mégsem ment minden olyan simán, ahogyan azt az előbbiek alapján hinnénk, hiszen a vasútépítés tengernyi pénzt igényelt, s annak előteremtése messze meghaladta a vármegye anyagi lehetőségeit. A Komáromi Hírlap 1913. március 16-án megjelent száma a következőkről tájékoztatja olvasóit: „A gúta-komáromi vasút ügyében a belügyminiszter megsemmisítette a vármegye azon határozatát, mely szerint a gúta-komáromi vasút kiépítése céljára 100 000 koronát szabatott meg az útalap terhére. A megsemmisítés a szépen induló vasút ügyét visszavetette, s hogy a megakadt ügy ismét a kívánt mederbe tereltessék, kedden délután Palkovich Viktor, Gúta község népszerű esperese vezetésével 40 tagú küldöttség tisztelgett Kürthy István főispánnál. Palkovich Viktor előadta, hogy nemcsak Gúta községnek, hanem az egész környéknek közgazdasági érdeke, hogy a tervezett vasútvonal mielőbb kiépüljön…
Kürthy főispán szívesen fogadta a küldöttséget, megemlítette, hogy a vármegye határozatát azért nem hagyta jóvá a miniszter, mert a 100 ezer korona hozzájárulást a törvényhatóság az útalapból akarta fedezni. Kilátásba helyezte a küldöttségnek, hogy a vármegye vezetőségével együttesen keresni fogják azt az alapot, amelyből a hozzájárulást fedezni lehet.” Kürthy főispán betartotta ígéretét, s a pénzt végül sikerült előteremteni, s ebben elévülhetetlen érdemeket szerzett többek között Tuba János, a vármegye jó kapcsolatokkal rendelkező egykori országgyűlési képviselője, aki akkor már a Komárom vidéki Takarékpénztár vezérigazgatója volt. Az ácsi cukorgyárnak is érdekében állt a gútai vasút kiépítése, amelyért hajlandónak mutatkozott anyagi áldozatot is hozni. Tallózzunk továbbra is a korabeli sajtóban. A Csallóközi Lapok 1914. február 28-i számában olvashatjuk többek között:
„A komárom-gútai helyi érdekű vasút őszre okvetlen megnyílik. Már most szállítják az állomások építéséhez szükséges téglákat a gútai téglagyárból. A hideg időjárás elmúltával a földmunkák megindulnak.”
NÉMETH ISTVÁN
(Folytatása következik)
DUNATÁJ HETILAP
