„Azért szövöm a fényt, hogy ne legyen sötét…”
Hogy a szövés milyen ősi tevékenységünk, arról mi sem tanúskodik jobban, mint az, hogy már az Ótestamentum is említést tesz róla. A Királyok II. könyvében a következő olvasható: „az asszonyok kárpitokat szőttek az Aserának”. A Tatabányán élő, erdélyi szász, székely és felvidéki gyökerekkel rendelkező Haltrich Györgyi, a Dunatáj tördelőszerkesztője is ehhez az ősi, mágikus tevékenységhez menekül a mindennapok stresszes, rohanó, zaklatott világából. Főként falikárpitokat sző, de készít akvarelleket, tollrajzokat, dolgozik merített papír technikával, digitális grafikával és sok minden egyébbel. Györgyi tehát valóban sokoldalú, értékes ember, művész, de szerencsére művészi modorosság nélkül.
A Csemadok Galériában szeptember 4-én megnyílt Ritmusok című kiállítása főleg falikárpitjait és merített papír technikával készült képeit mutatja be az érdeklődőknek. A megújult galériában a nyári szünetet követő első kiállítást Stubendek László mérnök, polgármester, a Csemadok komáromi városi szervezetének elnöke nyitotta meg azzal a meglátással, hogy bár a kiállítás címe inkább mozgalmasságot, dinamizmust sugall, mégis, amikor belépett a falikárpitokkal „felöltöztetett” falak közé, úgy érezte, mintha a nyugalom szigetére érkezett volna. A kiállítást és az alkotó munkásságát ezt követően P. Tóth Enikő művészettörténész méltatta. Ő is az első benyomásával indította a 
tárlat bemutását. Mint elmondta: „Ahogy a szőnyegeken egymáshoz illeszkednek az anyagok, a színek és a felületek, ugyanúgy illeszkedik egymáshoz a térben minden egyes kiállított darab.” Mint kifejtette, a tárlat anyaga lényegében egy nagy szőttesnek tekinthető, mely energiával tölti fel szemlélőjét. „Györgyi úgy szövi szőnyegeit, ahogy a napok, az élet momentumai egymásba szövődnek, ahogy a mozdulatok egyike követi a másikat, s ahogy a gondolatok kapcsolódnak egymáshoz. Szőnyegeinek színei, szálai, motívumai, papírmontázsainak szelíden egymásra rakodó felületei, vázlatainak szőnyegszövést előrevetítő, krétával, ecsettel húzott sávkötegei úgy illeszkednek egymáshoz, mint a világ meghatározó elemei”, folytatta a bemutatást. A tárlatnyitó közönsége a továbbiakban a műhelytitkokba nyerhetett bepillantást, mégpedig Györgyi korábbi vallomásai alapján. Megtudhattuk, hogy nem mindegyik falikárpit készült gyapjúból, alkotójuk ehelyett használt anyagokat, mások által kidobásra ítélt rongyokat gyűjt, hasít és dolgoz fel. Ezekben az anyagokban ott rejlik az előző tulajdonos lénye, ehhez társul az alkotóművész személyisége, energiái, érintése, gondolatai. „Hiszen az ő elképzelései alapján alakul a szőnyeg, az ő ujjbegyei futnak végig minden egyes szálon, az ő kitartó, szelíden erős munkája szerkeszti, variálja a művet, az ő gondolatai, érzései hatják át a létrejövő tárgyat. Érdekes dolog más célra készült, akár hulladékká vált anyagból létrehozni valamit, ami nagyon más, ami úgy nyer új életet, új létezési formát, hogy az alapanyaghoz mintegy katalizátorként hozzáadott művészi tevékenység hatására transzformáció történik”, fejtette ki P. Tóth Enikő. A továbbiakban megtudtuk, hogy Györgyi semmit sem szeret kidobni, s itt nem csupán a rongyok megőrzésére, összegyűjtésére kell gondolni, hanem a világ dolgainak megőrzésére, összegyűjtésére, mely dolgok beépülnek a műbe. Ezek a művek pedig bizonyítják, hogy az alkotni vágyó akkor is teret kap, ha nem áll a rendelkezésére mindig a legjobb, vagy a legmegfelelőbbnek vélt alapanyag. A gyapjú ugyan drága, de van helyette pamut, vagy másféle rongy. 
A háborúk idején is alkottak, csak nem festővászonra, hanem csomagolópapírra. Némely művész esetében a restaurátorok máig azért küzdenek, hogy ne omoljanak szét a vészterhes időkben csomagolópapírra festett alkotások. Az alkotni vágyó szellem tehát mindig találékony, s abból alkot, ami éppen kéznél van. Ehhez kapcsolódik Györgyinél az elfogadás képessége: „Tudom, hogy másból milyen lenne, de megértem, elfogadom az adott lehetőségeket és abból dolgozom, mert alkotni akarok.” Haltrich Györgyi művei a hagyományok tiszteletéről tanúskodnak, s mindez megmutatkozik bizonyos motívumokban, az anyag és a technika alkalmazásában, vagy a hosszú, kitartást igénylő előkészítő munkálatokban. „Nem vagyok hatékony, 
mindent magam csinálok, minden tele van rongyokkal, huzigálom a szálakat és úgy rakom össze a szőnyegeket. Tulajdonképpen így festek”, fogalmazott Györgyi. Soronként rakja fel a színeket, mert így szinte egymásba mosódnak. Így hozza létre a finom felületeket, s a mesterségbeli tudás érzelemmel telítődve mutatkozik meg alkotásaiban. „Sötét a ház, hidegek a falak, ezért szövöm a fényt. Szeretném kibélelni, hogy fészek legyen, melegebb legyen,” idézte Györgyi szavait P. Tóth Enikő. Nos, most éppen Komáromban, a Csemadok Galéria falai között készített meleg, barátságos fészket, ezt bélelte ki szemet gyönyörködtető falikárpitjaival és egyéb alkotásaival, melyeket mindenképpen érdemes megtekinteni. A kiállítás ünnepélyes megnyitójának végén Györgyi három felnőtt fia közül Barják András és Márton adott rögtönzött koncertet, zongorán, illetve szaxofonon örömzenélve és teremtve igazán fantasztikus hangulatot.
-nkzs-
DUNATÁJ HETILAP 37/2015
