A városháza a város háza – magyarázta siheder koromban profán egyszerűséggel jó emlékű apai nagyapám, az aranykezű műlakatos, aki még az Európát bejárt nagy hírű Török Andrásnál tanulta szakmájának csínjátbínját, mindahányszor a ma Zichy-palotának mondott, de hajdanán a pórias hangzású Weiss-, illetve Klein-ház udvarára hatalmas árnyékot vető jellegzetes épületre vetettem fürkésző tekintetemet. Azóta jócskán eltelt egy emberöltő, s ma már minden szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy a sommás nagyapai magyarázatnál bizonyára többet tudok a komáromi városházáról s annak történetéről, amelyet szívesen megosztok mindazokkal, akik a hozzám hasonló naív érdeklődést tanúsítják Komáromnak a képes levelezőlapokon és fényképeken legtöbbet „sztárolt” épületének múltja iránt. Nem lévén történész, azért vetemedtem e merész tettre, mert életem meghatározó korát – mondhatni – a városháza árnyékában éltem le és bizsergető kíváncsiságom ebben a témában sem ismert határt.
Induljunk tehát együtt a régvolt komáromi városházák történetét kutatva rövid időutazásra, és – képletesen szólva – vessük bele magunkat bátran a régmúlt feneketlennek tűnő kútjába. Egy-egy település a szó mai fogalom szerinti várossá fejlődésének a folyamata rendkívül hosszú és olykor meglehetősen tekervényes. Fogadjuk el tehát történészeink azon megállapítását, hogy Komárom – valamikor a 12. és a 13. század fordulója idején – három falu (Komárom falva, Szent András falva és Keszi falva) egyesüléséből alakult ki. Ebből az időből meglehetősen kevés információ áll a rendelkezésünkre, azok is a szűkszavú oklevelekből, amelyek többnyire a királyaink által adományozott privilégiumokat, illetve a várhoz tartozó birtokrendszer határbejárását tartalmazzák. Nem vitás, ezek rendkívül értékes kútforrások, de kevés fogalmat alkothatunk magunknak belőlük arról, hogyan nézett ki, mekkora volt a kiterjedése a régi városnak, s hogyan éltek eleink, a jó komáromi polgárok. Apropó polgár! Itt feltétlenül meg kell jegyeznünk, hogy – s ez így volt sok-sok századon át – nem minden városlakó volt egyben polgár is. A polgári státusz ugyanis kötelességekkel és jogokkal járt. Ez utóbbiak közé tartozott a mindenkori városbíró, a szűkebb városi tanács, illetve az önkormányzat tagjai megválasztásának a joga. A vagyon nélküli alsóbb városi réteget többek között 
a választás és választhatóság joga sem illette meg. Tudvalevő, hogy a régi Komárom nem teljesen a mai helyén állt, mivel fokozatosan átadni kényszerült a helyét a Csallóköz irányában terjeszkedő várépítésnek, s így a város is a Csallóköz felé hátrált. Ebből az ugyancsak soká tartó folyamatból alakult ki azután a mai aszimmetrikus városszerkezet, miszerint a városháza, a főtér és a belváros a város szélén terül el. Hogy tulajdonképen hol is állt, mikor épült az első komáromi városháza, korabeli metszetek és leírások híján nem tudjuk pontosan. Már maga a városháza is meglehetősen újabb keletű fogalom, mert hajdanán a város ügyesbajos dolgait feltehetően a mindenkori városbíró házában intézték, s annak a személye időről-időre változott. A 16. század derekán, azaz 1550-ben feljegyezték például, hogy a városnak két bírája volt. Az egyik a komáromiaké, a másik pedig a törökök elől a városba menekült és ott letelepedett esztergomiaké. Ekkor már Komáromot is városfalak védték, ezeken három kapu nyílt, amelyeket a naszádosok őriztek. Egy korabeli rendtartásból tudjuk, hogy a város piaca (komáromiasan piarc) az „új” és a „belső” kapu között húzódó utcában, történetesen Pozsgay Zsigmond naszádos hadnagy háza előtti térségen volt. Dr. Baranyay József szerint Komárom városfalai a mai csapóhídtól a vág-dunai közúti hídig ívelő vonal mentén álltak. A tizenhetedik századból már több híradásunk van. Ezek szerint 1663-ban, amikor az Újvár építéséhez kisajátították és lerombolták a régi Komárom nagy részét, ugyancsak lebontották a régi városházát, pedig nem sokkal korábban a vár akkori parancsnoka, gróf Puchaim egy 1646. április 6-án kelt levelében megengedte a városi tanácsnak, hogy a városházára tornyot emeljenek. Mivel ezt a városházát lebontani kényszerültek, a városi tanács Csukás Imre városbíró vezetése alatt 1715. május 14-én elhatározta, hogy a városnak a nagypiacon álló házát, amelyet már korábban is városházának használtak, erre a célra átépítik. Feltehetően erre a célra fordították azt a 700 forintnyi összeget is, amelyet a kincstártól a régi városházáért kaptak kárpótlásul. A város közigazgatási súlypontja tehát a 18. század elején helyeződött át a mai helyére. Az egykori lefolyástalan vizű „Büdös tó” helyén alakult ki a városközpont a piaccal, városházával, a Zichy-palotával és a teret övező polgárházakkal egyetemben. A mai városháza
elődjét 1718-19-ben emelték. A barokk stílusú egyemeletes épületet 1725-ben átalakították és cseréppel fedték be. Az 1763. évi nagy földrengéskor a városháza tetemes károkat szenvedett és 1766/1767-ben hozták ismét tető alá, amikor rézlemezekkel borított tűztornyot is kapott az épület, amelynek a csúcsán a kétfejű császári sas díszelgett. Az 1848 szeptemberében bekövetkezett hatalmas tűzvész azonban ezt a városházát is elemésztette, csak a puszta falai maradtak.
(Befejezése következik)
NÉMETH ISTVÁN
(a szerző felvétele)
DUNATÁJ HETILAP 27/2015
